"Ez lett az új szerelem" - Iszak Eszter őszintén mesélt

Eheti interjúnkban egy igazán sokoldalú tehetséggel, Iszak Eszterrel beszélgettünk. Eszti elárulta, hogy táncolni vagy énekelni volt-e a számára nehezebb A Nagy Duettben, de azt sem rejtette véka alá, hogy bizony neki is vannak rosszabb napjai, amikor legszívesebben smink nélkül és kócos hajjal menne egy eldugott helyre dolgozni. Mesélt jelenlegi párjáról is, akivel nagyon jól megértik egymást, továbbá arra is fény derült, hogy miért jönnek be neki jobban az idősebb pasik, sőt, megosztotta egy régóta dédelgetett jövőbeli tervét is.

Idén másodjára jelöltek a Glamour Women of the Year „Az év legjobb műsorvezetője” kategóriában. Olyan sikeres karriert befutott nőkkel soroltak egy kategóriába, mint D. Tóth Kriszta, Orosz Barbara, Takács Nóra és Vágó Piros. Ki a te favoritod, illetve mit csodálsz benne?
Mind a négy jelöltet csodálom valamiért, Orosz Barbit azért, mert minden helyzetben tud csábító nő lenni, Takács Nórát a közvetlensége és a kreativitása miatt, D. Tóth Krisztában azt szeretem, hogy sokoldalú, Vágó Pirosnak pedig a hangjába vagyok szerelmes.

Karriered során már több téren is kipróbálhattad magad, hiszen modellkedéssel kezdted, majd jött a színészkedés és a műsorvezetés. Melyik tevékenység áll a legközelebb a szívedhez?
A színészet az, ami óvodás koromtól kezdve foglalkoztat, a modellkedésben az utazást szerettem a legjobban. Nagyon boldog vagyok, hogy a műsorvezetés bejött az életembe egy véletlen folytán két és fél évvel ezelőtt. Ez lett az új szerelem, nagyon örülök, hogy a Vivánál ilyen sok különböző műsorban kipróbálhatom magam.

A jövőben terveid között melyikkel szeretnél a legtöbbet foglalkozni?
Szívem szerint mind a hármat párhuzamosan csinálnám, de ha választanom kell, természetesen a műsorvezetés mellett döntenék.

Tavaly harmadik helyen végeztél a Tv2 A Nagy Duett című műsorában. Énekelned és táncolnod is kellett, melyik volt a nehezebb?
A kettő együtt. Mivel egyikben sincs rutinom, nehéz volt mindkettőre egy időben koncentrálnom - nem tudtam rutinból csinálni - de élveztem, mert tudtam, hogy senki nem várja el tőlem, hogy profin csináljam.

Mi volt a legemlékezetesebb élményed?
A legemlékezetesebb élmény az első és az utolsó rész volt - az első azért, mert egy teljesen új dologba csöppentem bele és rengeteg visszajelzést kaptunk hirtelen - az utolsó pedig, mert tudtam, hogy egy szakasz lezárul és ezért próbáltam megélni minden percét.

Idén figyelemmel kíséred a műsort? Van esetleg kedvenc csapatod?
Természetesen figyelemmel kísérem, néha el is megyek az élő adásokra, mert jó érzés nosztalgiázni. Két kedvenc csapatom is van, az egyik Zsidróék párosa, mert Tamással nagyon jóban vagyunk, most is együtt forgatjuk a Randikommandó új évadát, a másik pedig Király Lindáék párosa, őket Linda lehengerlő hangja miatt imádom!

Munkáid során rendkívül sok hangsúlyt kap a megjelenés. Sminkesek, fodrászok és stylistok segítenek a tökéletes kinézet elérésében. Ennyi év után még élvezed ezt a felhajtást vagy inkább unod?
Mint mindenkinek, nekem is vannak rosszabb napjaim és olyankor szívesebben mennék kócos hajjal, smink nélkül be egy eldugott helyre dolgozni, de ezek szerencsére ritkák, amúgy élvezem a mai napig mikor sürögnek forognak körülöttem!

A hétköznapokban mennyire sminkeled magad?
Mivel a munkám során sok smink kerül az arcomra, így ha szabadnapom van, sosem teszek fel semmit, csak hidratálót és maximum szempillaspirált.

Oldalak

Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...
Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!