Utólag kegyetlen bosszút állt expasiján a sértett lány: a férfi ezt halála napjáig emlegetni fogja

Ártatlan viccnek szánták az egészet
Nem tudott haragosról a 26 éves férfi, amikor a rendőrségen kihallgatták. Elképzelése sem volt, kinek juthatott eszébe, hogy egy közösségi oldalon használt fotóját felhasználva regisztrálja őt egy ismerkedős felületen. A profil nem volt teljesen kamu: az életkorát illetően túloztak ugyan, de néhány tulajdonsága pontosan volt feltüntetve - olvasható a police.hu beszámolójában.
A ceglédi rendőrök digitális nyomok után kutatva jutottak el egy 31 éves budapesti nőhöz, aki nem tagadta, barátnője kérését teljesítve hozta létre a kamuprofilt. Meg akarták leckéztetni a férfit, aki a szakítást követően üzenetekkel és telefonhívásokkal zaklatta barátnőjét. Gondolkodtak, mivel tudnának visszavágni és azt találták ki, egy férfiak ismerkedésére létrehozott oldalon regisztrálják. Nem tudták, hogy bűncselekmény, egyfajta humornak szánták.
A 25 éves volt barátnő sem tagadott kihallgatásán. Elmondta, a szakítás utáni időszakot nehezen élte meg, ugyanis exe később sokszor üzengetett neki. Letiltotta, majd a férfi el is tűnt, nem hívta, nem üzent többé, néhány hónappal később viszont a nők mégis kieszelték humornak szánt bosszújukat. Védekezésében állította, nem tudta, hogy ennek ilyen komoly következményei lehetnek, az egészet merő tréfának szánták.
A két nő ellen a személyes adattal visszaélés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.
Fotó: 123rf
Veled is előfordult már, hogy kinéztél magadnak egy rejtélyes idegent, azonban valamiért nem merted leszólítani?


























