„Nagyon is szívesen vették a kritikát. Én viszont jeleztem nekik, hogy nem szeretnék most jó ideig itt enni. Természetesen vissza fogok térni, mert kedvelem a helyet. Azt rögtön hozzá is teszem, hogy az á la carte választásnál sosem volt gond, ez a déli ebédmenüre vonatkozott. Remélem, hogy hamar kijavítják a hibákat. De még az is előfordulhat, hogy csak a hétfőt hagyom ki a naptárból. Azt is hozzátenném, hogy a többi fogás isteni, tényleg remek menüt szoktak összerakni. Azonban most kétszer volt büdös hús röviddel egymás után. Szerintem jobb, ha ezt jelezzük, különben egy étterem azt hiszi, minden rendben, még ha jó is a Google értékelése” – zárta a történetét Éva.
Fotó: Pinterest - illusztráció