Nyaralás a gyerekekkel: Mikre érdemes odafigyelni a nyári szünetben, hogy a felhőtlen pihenés tényleg felhőtlenül teljen?

Amint kitör a nyári szünet, elkezdődnek a közös kalandok – de a gondtalan napokat könnyen beárnyékolhatja néhány váratlan kellemetlenség. Összegyűjtöttünk néhány fontos szempontot, amelyekre szülőként érdemes nap mint nap odafigyelni.
Az alapvető hidratálás szerepe
Bár a megfelelő folyadékbevitel egész évben nagyon fontos, nyáron ez a téma még inkább felértékelődik. Nagyon lényeges, hogy a különböző szabadtéri programokon, játszóterezések alkalmával és a kinti levegőn eltöltött időben a gyerekek megfelelő folyadékpótlásban részesüljenek. A kicsik nem mindig mennek oda a szülőkhöz szólni, hogy szomjasak, hiszen a nagy játékok hevében gyakran megfeledkeznek saját magukról. Sűrűn kérdezgessük csemeténket, hogy kér-e inni, és akkor is szorgalmazzuk egy-egy pohár hűvös víz elfogyasztását számára, hogyha éppen nem szomjas. A nagy melegben a legjobb folyadék még mindig a tiszta víz, de természetesen bármilyen frissítő limonádé, cukormentes tea vagy szörp jó szolgálatot tehet. Ha messzebbre megyünk otthonról, gondoskodjunk a gyerekek számára egy palack vízről, vagy bármilyen folyadékról a kulacsukban. Kerüljük a cukros, ultrafeldolgozott és szénsavas italokat, hiszen ezek nemhogy csillapítanák, de még fokozzák is a szomjúságérzetet.
A gyerekek bőre sokkal érzékenyebb a napsugárzásra, mint a felnőtteké. Alapvető fontosságú, hogy ha kimerészkedünk a melegbe, akár egy rövid játszóterezésről, akár egy hosszabb kirándulásról, akár egy városi sétáról van szó, mindig le legyenek kenve a gyerekek megfelelő faktorszámú fényvédővel, és a nap ellen viseljenek kalapot és napszemüveget. A déli órákban lehetőleg ne tartózkodjunk odakint a tűző napon, húzódjunk be az árnyékba vagy egy fedett helyre.
A rovarok elleni védekezés
Nyáron egyre több a természetben a bogár és a különböző rovar, ami alapvetően nem is lenne nagy gond, hiszen legtöbbjük a virágok és a természet jó barátjaként hasznos tevékenységgel járul hozzá a biodiverzitás fenntartásához. Vannak azonban olyan ártalmas rovarok is, amik sajnos rengeteg kellemetlenséget okozhatnak, és a klímaváltozás következményeképp már nemcsak a természetben találhatók meg közvetlenül, de akár egy városi parkban is szembe találhatjuk magunkat velük. Ha hosszabb túrára indulunk – különösképpen igaz ez az egész napos elfoglaltságokra –, mindig vigyünk magunkkal szúnyogriasztót. A kicsik esetében gondoljunk az ő érzékenyebb bőrükön alkalmazható gyerekbarát készítményekre.
Természetesen kikerülni nem lehet, de fokozott figyelemmel legyünk a darazsakkal és méhekkel szemben, hiszen még egy olyan kisgyereknek is rendkívüli fájdalmakat okozhat a csípésük, aki egyáltalán nem allergiás rájuk. A heves allergiás reakciókról nem is beszélve. Ha szemünk fényét megcsípte egy méh vagy darázs, mindig figyeljük, nem alakul-e ki nagyobb duzzanat vagy dudor az érintett területen, és nem kíséri-e a problémát nehézlégzés. A csípéseket hideg borogatással és hűsítő krémekkel kezeljük, súlyos reakciók esetén pedig azonnal forduljunk orvoshoz. Ha hazaérünk a napi túránkról, minden este alaposan vizsgáljuk át a gyerekeket, nehogy kullancs legyen bennük. Helyezzük a hangsúlyt a fül mögötti és a hajlatok területére, és a hajas fejbőrt se felejtsük el megvizsgálni. Akár szükség van rá, akár nincs, érdemes egy speciális kullancs kiszedő csipeszt beszerezni otthonra, mellyel játszi könnyedséggel kiszedhető az ártalmas vérszívó.
Tartsuk be az általános higiéniai követelményeket
Az általános higiéniai követelmények olyan íratlan szabályok, melyeket ugyan senki sem kér számon rajtunk, mégis rettentő fontos betartani őket – kiváltképp a nyári időszakban, gyerekekkel. Ha kirándulunk, mindig legyen a gyerekeken zokni és zárt cipő – ezzel megakadályozzuk, hogy például kullancs másszon a lábukra vagy valamilyen bogár közvetlenül megcsípje őket, plusz hatékonyan védenek a sérülésektől is.
A gyakori kézmosás elengedhetetlen a nyári időszakban, hiszen ilyenkor terjednek csak igazán a különböző vírusok és kórokozók. Strandolás és játszótér után, illetve a tömegközlekedési eszközök használatát követően mindig mosson kezet gyermekünk. A nyári programok során gyakran kerülnek a gyerekek olyan helyzetbe, ahol kevesebb lehetőség van kézmosásra. Éppen ezért érdemes mindig kéznél tartani nedves törlőkendőt és kézfertőtlenítőt, és odafigyelni az alapvető higiéniára, különösen étkezés előtt vagy mielőtt a gyerekek bármit a kezük és a szájuk ügyébe vesznek. Ha lehet, használat után tegyük mihamarabb el saját gyermekünk személyes dolgait (pl. a kulacsokat, üvegeket, akár cumikat), nehogy más gyerekek használják őket. Ne felejtsük, hogy a nyári leggyakoribb vírusok, a hányással-hasmenéssel járó fertőzések, a kéz-láb-száj vírus és egyéb csúnya kórokozók, melyek cseppfertőzéssel terjednek, a nagy melegbe érzik csak igazán jól magukat.
Ha gyermekünk pollenallergiával küzd, érdemes a szabadtéri programokat követően otthon azonnal lezuhanyozni és a szennyesbe tenni a ruháját, hogy ne hozza tovább a házba a szétszóródó részecskéket. Minden kinti program után, ha van lehetőség, tegyük be a kicsiket a kádba, és hűsítsük le őket egy kellemes langyos fürdővel. Ez nemcsak az energiaraktáraikat fogja feltölteni és jóleső tiszta érzést ad nekik, de lemossuk általa a sok port és koszt is, ami a szabadtéri program alatt megtelepedett rajtuk. Ügyeljünk a hajlatok alapos áttörlésére, nehogy viszketéssel és különböző kiütéses bőrreakciókkal találkozzunk.
Végül pedig érdemes az este folyamán, lefekvésnél is néhány dologra odafigyelni. Ha van, dugjunk be a konnektorba rovarriasztót, és állítsuk a szobai klíma hőmérsékletét ideálisra – 22-24 fokosra, hogy a gyerekeknek ne legyen rettentő melege, de ne is fázzanak meg a hideg szobában. A szellőztetés alapvető fontosságú (inkább este, amikor a pollenkoncentráció alacsonyabb odakint), ezért mindig nyissunk ablakot. Az esti ruhák pedig legyenek könnyedek, lazák és ne túl melegek.
Fotók: 123RF