Lifestyle

Először lett női miniszterelnöke Svédországnak, a mandátuma alig pár óráig tartott

Nők az élen

Andersson pár órányi miniszterelnökségével csatlakozott egy exkluzív társasághoz, a női kormányfőkhöz. Rajta kívül összesen öten vannak hasonló pozícióban az Európai Unió 27 tagállamában, és majdnem mindegyikükhöz köthető valamilyen rekord:

  • Sanna Marin Finnország miniszterelnöke (2019 októberében választottak meg, 34 éves korában, így aki a világ legfiatalabb hivatalban levő miniszterelnökeként debütált)
  • Kaja Kallas Észtország kormányfője
  • Ingrida Šimonytė Litvánia vezetője
  • Mette Frederiksen Dánia kormányfője (2019-ben, 41 éves korában választották meg, ezzel az ország legfiatalabb miniszterelnöke lett)
  • Angela Merkel, Németország leköszönő kancellárja (az ország első kancellárja 2005 óta, ezzel ő lett Európa leghosszabb ideig szolgálatban lévő női vezetője).

Bár nem uniós ország, de a felsorolásból nem maradhat ki Izland, ahol Katrin Jakobsdottir már második ciklusát tölti a miniszterelnöki székben. Érdemes megjegyezni, hogy Izland volt az első olyan európai ország, amelynek demokratikusan választott női elnöke lett 1980-ban Vigdís Finnbogadóttir személyében.

Ide sorolhatjuk még Moldova miniszterelnökét, Natalia Gavrilitát, és Szerbia kormányfőjét, Ana Brnabic-ot – és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az Európai Bizottságot is egy nő vezeti: Ursula von der Leyen két éve tölti be ezt a tisztséget – emlékeztet az Euronews.

A tálibok ismét korlátozó intézkedéseket hoztak a művészet és a kultúra területén.

Leadfotó: facebook.com/magdalenaeandersson

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A Mellékhatás című thrillersorozatban nyújtott fenomenális alakításáért idén ismét Sztarenki Dórának ítélték a Televíziós Újságírók Díját legjobb színésznő kategóriában. 2021-ben vehette át először a...
Lifestyle
Idén tovább emelkedett a személyi adókedvezmény azon betegségek esetében, melyek súlyos fogyatékosságnak minősülnek. Ugyanez vonatkozik azokra, akik rokkantsági járulékban, illetve fogyatékossági...
Sztárok
A TV2-nál már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.