Így számolhatod ki, hány életed volt már a Földön: csak a születési dátumod kell hozzá

Sokan érzik úgy, hogy a jelenlegi életük nem az első, amelyet ezen a világon élnek. A reinkarnáció tana évszázadok óta foglalkoztatja az embereket, és léteznek módszerek, amelyek segítenek kiszámolni, hány élet állhat már mögötted.
Egyszerűen kiszámíthatod, hány alkalommal születtél már újra
Az emberiség történetében mindig is jelen volt az a kérdés, hogy vajon a halál végpont-e, vagy csupán egy új kezdet. Szinte minden kultúrában fellelhetőek azok a hiedelmek és tanok, amelyek szerint a lélek halhatatlan, és a test pusztulása után új formában születik újjá. A reinkarnáció gondolata évezredekre nyúlik vissza: megtalálható a hinduizmusban, a buddhizmusban, de a görög filozófusok közül is sokan hittek benne. Platón például úgy gondolta, hogy a lélek már születésünk előtt is létezett, és halálunk után sem semmisül meg. Bár a nyugati világban sokáig háttérbe szorult ez a hit, az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb figyelmet kapott, különösen a spiritualitás iránt nyitott emberek körében. Egyre többen vallják, hogy az érzéseik, álmaik vagy bizonyos helyekhez való megmagyarázhatatlan kötődésük nem véletlen, hanem korábbi életeik emlékei sejlenek fel bennük. Sokan számolnak be arról, hogy már gyermekként is furcsa, ismerős érzés kerítette hatalmába őket, amikor idegen tájakra értek, vagy hogy különös félelmeik, fóbiáik mintha nem a jelenlegi életükben gyökereznének. Az efféle tapasztalatokat sokan tekintik bizonyítéknak arra, hogy a lelkük már több ízben visszatért a Földre. A kérdés viszont mindig ott marad: vajon hány életet éltünk már meg? Létezik-e egy módszer, amely segít legalább közelítően meghatározni ezt a számot? A spirituális tanok szerint igenis vannak olyan jelek, számítási módok és belső gyakorlatok, amelyek útmutatást adhatnak, és segíthetnek felfedni előző életeink számát. Galériánkban most egy olyan módszert mutatunk, amellyel egyszerűen kiszámíthatod, hány életed volt már eddig a Földön!
Leadfotó: 123rf


























