Elon Musk milliárdos barátja lesz a NASA új vezetője

Jared Isaacman, az Elon Musk mérnök-üzletemberrel szoros kapcsolatot ápoló milliárdos vállalkozó és magánűrhajós lesz a NASA új vezetője.
Trump korábban már visszavonta a jelölését
Az Egyesült Államok Szenátusa 67:30 arányban megszavazta Jared Isaacman milliárdos vállalkozó és magánűrhajós kinevezését a NASA, a nemzeti repülési és űrkutatási hivatal élére, véget vetve ezzel a hónapok óta tartó bizonytalanságnak az űrügynökség vezetésében – írja az MTI.
Ő volt az az ember, akit Donald Trump amerikai elnök egyszer már kinevezett a NASA élére, aztán az Elon Muskkal való látványos szakítása után vissza is vonta a jelölést. Az államfő akkor azzal indokolta a lépést, hogy olyan új jelöltet szeretne, aki az Egyesült Államokat helyezi előtérbe az űrben. November elején aztán Trump bejelentette, hogy mégis Isaacman a legalkalmasabb személy erre a feladatra.
A közismert üzletember, aki a Shift4 fizetésfeldolgozó cég korábbi vezérigazgatójaként vált ismertté, az elmúlt években két magánűrrepülésen is részt vett: 2021-ben három napig keringett a Föld körül, 2024 szeptemberében pedig a Polaris Dawn misszióval mintegy 1400 kilométeres magasságot értek el, és rövid űrsétát is végrehajtottak. Isaacman széles körű támogatottsággal bír az űriparban, de a törvényhozókból aggodalmat váltott ki a Muskhoz és a SpaceX-hez fűződő kapcsolatai miatt.


























