Lifestyle

Halogattad az életmódváltást? Ebben az esetben már nem húzhatod tovább

Mit is jelent a tudatosabb életmód?

A szakértő szerint a tudatosság nyitottságot jelent arra, hogy más szemszögből is képesek legyünk megvizsgálni egy adott élethelyzetet. Vagyis ne az első reakciónk irányítson, hanem akár nézőpontot váltva képesek legyünk számba venni más lehetőségeket is - igaz ez a táplálkozási szokásaink megváltoztatására vagy a káros szenvedélyeinkről való lemondásra.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A dietetikus hangsúlyozza, a testmozgás esetében a rendszerességen van a hangsúly. Mindegy, mit sportolunk, a semminél az intenzív séta, a túrázás is többet jelent. A test-zsír izom arányát a legjobban olyan edzések képesek javítani, amelyek kombinálják a kardio és az erősítő mozgásformákat.

A legjobb eredményeket a kardió és erősítő mozgásformák kombinálásával lehet elérni

A dietetikus arról is szót ejtett, a tudatos életmód része a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás is, hiszen ez is szükséges ahhoz, hogy testünk képes legyen regenerálódni. A sikerhez emellett a lelkünk felkészítésével is hozzájárulhatunk. A felgyorsult világ tele van stresszhelyzetekkel, amiket nem áll módunkban minden esetben kikerülni. Vagyis a stresszre adott reakciónkat kell finomítani, amire számos technika áll már rendelkezésre.

Fotó: pexels.com / Andrea Piacquadio

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...
Lifestyle
Christmas
Sokan már műfenyőt választanak karácsonyra az élő helyett, azonban egy dologról el szoktak feledkezni.
Lifestyle
Cikkünkben összegyűjtöttünk minden hasznos információt a cumi elhagyásról, hogy a búcsú pillanata ne könnyekkel teli legyen, hanem a kicsik fejlődésük egyfajta lépcsőjeként, büszkén tekinthessenek...