Lifestyle

„Lala, én küzdök, ameddig lehet, mert nem szeretném, hogy üresen lásd az ágyamat” - Interjú Dr. Lala bohócdoktorral

"Néha beszélgetni kell az immunrendszerünkkel"

Előfordult már olyan, hogy annyira meghatódtál vizit közben, hogy kiestél a szerepedből?

Nem esek ki a szerepemből, mert nincs miből kiesni. Nem szerepet játszom, én akkor is Balogh László vagyok, ha bohócdoktorrá sminkelem magam, de akkor is, ha elmegyek vásárolni. A vásárlás nálam például pont emiatt minimum 2 és fél óra. Nem a nézegetés kerül ennyi időbe, hanem a fizetés. Amikor a mögöttem állók meglátják, hogy pakolok ki a kosárból, rögtön átmennek egy másik kasszához, mert tudják, hogy ez hosszú lesz. Mindig mondok egy viccet a pénztárosnak, vagy megkérdezem, hogy ma sok hülye fizetett? Ugyanúgy bánok velük, mint a kórházban egy beteg gyerekkel.

Egy ilyen közvetlen ember, mint te azért vágyik néha az egyedüllétre is?

Igen, mert szeretem önmagamban végiggondolni azt, hogy mi történt velem azon a héten. Például hogy miért van az, hogy Pistikének jó a kemoterápia és meggyógyul, míg Ágika ugyanazt kapja ugyanarra a betegségre, és mégis meghal. Szóval azt szoktam csinálni, hogy amikor befejezem a vizitet Székesfehérváron, kiülök a Velencei-tó partjára, és ott, a természetben elbeszélgetek magammal. A hobbim a horgászat; van egy kis horgászhelyem, ahol nem 5 méterre ülnek tőlem az emberek, így nyugodtan gondolkozhatok. Butaságnak hangzik, de néha beszélgetni kell az immunrendszerünkkel, mert attól erősödik.

Ezt mondom a gyerekeknek is a kórházban. Bejön az egyik gyerek, és mondja, hogy túl van a harmadik rohamán, mert epilepsziás. Csak annyit mondok neki, hogy ezt felejtsd el. Mi az, hogy epilepszia? Valaki kitalálta ezt a szót, és amikor ez elhangzik, mindenki maga alá esik. Azt kell tudatosítani magadban, hogy volt három rohamod, de nem tudod, hogy mitől, mert aki vizsgál, az sem tudja megmondani. Háromszor rosszul lettél, de ilyen nem lesz még egyszer. Beszélgess az immunrendszereddel, mondd neki, hogy meg kell oldani ezt a helyzetet, nem kell stresszelni, mert holnap már más lesz. Úgy kell fölkelni, hogy a mai nap lesz a legszebb, mert nem biztos, hogy lesz holnapi nap. De a mai nap biztosan szebb lesz az előzőnél, mert egy nappal tovább éltél.

Milyen képességek szükségesek ahhoz, hogy valaki jó bohócdoktor legyen?

Tisztánlátás és a szív. Ez a kettő nagyon fontos, meg persze az emberszeretet, az önzetlen segíteni akarás. Az a lényeg, hogy a gyerek érezze, tudja, hogy a segítségem után nem tartozik semmivel. Ha ezt át tudom adni, akkor jól végzem a munkám.

"Megfiatalodok a gyerekek között"

Arról már sokat beszéltünk, hogy mit adsz a gyerekeknek. Te mit kapsz tőlük?

Nagyon sokat tanulok tőlük, olyasmiket, amiket már elfelejtettem. Olyasmiket, amiket gyerekkoromban én is tudtam, de felnőttem és elfelejtettem. Őszinteséget, szeretetet, odafigyelést, türelmet, azt, hogy addig magyarázok mindent, amíg meg nem érti a másik. Nem tudod elképzelni, hogy a rákos gyerekek hogy segítik egymást. Ha ez egyiknek nincs laptopja, a másik ránéz, és 5 perc múlva kérdezi, hogy akarsz játszani? Nekünk ezt újból meg kell tanulni. Ahogy a bocsánatkérést is. Kétszer is volt lehetőségem látni, hogy a gyerek a kezelés előtt fellázadt az anyja ellen, de utána átölelte, és azt mondta, anya ne haragudj, ez nem én voltam. Ezért szeretek a gyerekek között lenni. Megfiatalodok.

Meg akartam kérdezni, hogy érezted-e már úgy, hogy feladod az egészet, de nem kérdezem. Mivel te nem szerepet játszol, ha ezt az egészet feladnád, olyan, mintha magadat adnád fel.

Drágám, akkor ne is beszéljünk róla, mert meg is válaszoltad a kérdést (nevet). Annak ellenére, hogy ezzel én is tisztában voltam, 2012-ben mégis történt valami, ami miatt úgy éreztem, feladom. Olyan emberekben csalódtam, akikben megbíztam, és ez lelkileg kikészített. Ott ültem a „trutyi” kellős közepén, és még plusz két lapáttal rám is tettek - nem csoda, hogy azt mondtam, lehet, hogy ennek nincs értelme. A mostani partnernőm, Dr. Jázmin azonban segített, mellettem volt, mondta, hogy jön, csináljuk. És akkor minden beindult. Most 3 bohócdoktor jelöltünk van, be fognak állni júniustól, így már heten vagyunk. Jó irányba haladunk, és nagyon remélem, hogy ez így is marad.

Segíts te is adód 1%-ával a bohócdokiknak!

Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány
Adószám: 18238657-1-43
Bankszámlaszám: 10403136 – 31306553 – 00000000
Weboldal: bohocdokik.hu
FB oldal: facebook.com/bohocdokik

Egy örökbefogadás igaz története

Egy budapesti apuka mesél arról, hogyan vált szülővé - olvasd el a felkavaró interjút!

Fotók; Leadfotó: Boncsér Orsolya (Szuzi és a naplopók)

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Sztárok
A Szex és New York sorozat sokunk nagy kedvence, ha viszont meghallod Sarah Jessica Parker döbbenetes elmélet, teljesen más szemmel nézed majd ezentúl az epizódokat.
Lifestyle
Ha régi házat veszel, amit szeretnél felújítani, akkor olykor számíthatsz néhány meglepetésre. A pár persze már azon gondolkozik, hogy mit kezdjenek vele.