Lifestyle

„Lala, én küzdök, ameddig lehet, mert nem szeretném, hogy üresen lásd az ágyamat” - Interjú Dr. Lala bohócdoktorral

"Csak akkor láthatom üresen az ágyadat, ha meggyógyultál és hazamentél"

Ezért nyergeltél át a bohócdoktorságra?

Néhány hónap alatt nagyon elfelejtik az embert, úgyhogy amikor hazajöttem, újra kellett kezdeni mindent. 1996-ban az osztrákok létrehoztak egy bohócdoktori teamet Ausztriában, és az ottani vezető úgy gondolta, hogy a volt szocialista országokban is elindítja a programot: Szlovákiában, Magyarországon, Horvátországban, Németországban is létrejött egy-egy csoport. Jelentkeztem a felhívásra, és bár bohócokat kerestek, végül közölték, hogy csak tartaléknak vesznek fel, mert én már kiforrott bohóc vagyok, és ez a figura túl erős lenne a kórházakba. Úgy váltunk el, hogy ha szükség lesz rám, szólnak.

Szóltak?

Igen. Elindították a programot, aminek nem lett sikere. Olyan emberekkel dolgoztak, akik nem tanulták a bohócságot. Más egy színész, aki eljátssza a bohócot, és más egy bohóc, aki önmagát adja. Beálltam, és egy teljesen más elképzelés szerint kezdtem el dolgozni, mint ők. Nem elégedtem meg azzal, hogy a gyerek elmosolyodik, addig voltam ott, amíg szívből nem nevetett, és az anyuka el nem fogadott. Az osztrák művészeti vezető persze azt mondta, hogy ennyi időt nem lehet egy gyerekkel tölteni. Azt válaszoltam, hogy az én időm. Azért jöttem, hogy átadjak magamból valamit a gyereknek, aki küzd a halállal; nehogy már csak 2 percet fordítsak rá.

Aztán a végén koordinátor lettem, majd a magyarországi részleg művészeti vezetője. Összehívtam az akkori bohócdoktor-teamet, és elmondtam, mit és hogyan szeretnék csinálni, majd megkérdeztem, hogy partnerek-e benne. Szakmailag elfogadtak, emberileg viszont nem, így inkább a távozás mellett döntöttem. Később megkértem egy orvos barátomat, Riesz Tamás professzort, hogy csináljunk egy alapítványt. Így jött létre a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány.

Az orvosok hogyan viszonyultak hozzátok? Rögtön elfogadtak titeket, bohócokat?

Egyáltalán nem. Kezdetben azt mondták, hogy van elég cirkusz az egészségügyben, nem kellenek ide még bohócok is. Így csak annyit kértem, hogy adjanak lehetőséget, hogy bemutathassam, mit is csinálok, és csak utána döntsenek. Végül meggyőztem őket. A Heim Pál Gyermekkórházban kezdtük el a munkát; először 4, aztán 5, aztán 6 osztályon gyógyítottunk, mint bohócdoktorok, egy hónap után pedig már az összes osztály kérte, hogy járjunk be hozzájuk. Egyébként nemcsak Pesten viziteltünk, hanem Szombathelyen is - „pechemre” két gyerek a szívem csücske is lett.

A rákkal küzdöttek, és én végigkísértem az életüket, amit a kórházban töltöttek, egészen a temetésükig. Egyszer az egyik azt mondta: „Lala, én addig küzdök, ameddig csak lehet, mert azt nem szeretném, hogy te minden szerdán lejössz 260 km-re, és üresen lásd az ágyat.” Mondtam neki, hogy erről beszélek kishaver, azért jövök le, hogy így legyen. Ki fogsz kerülni ebből, úgyhogy csak akkor láthatom üresen az ágyadat, ha meggyógyultál és hazamentél. Ez sajnos nem következett be, de ez éltetett végig. Nagyon megrázott, hogy elvesztettem őt, őket.

Honnan merítesz erőt, ahhoz, hogy elviseld azt a sok lelkileg megterhelő dolgot, amit a munkád során látsz?

Hálát adok a jóistennek, hogy amíg még kicsik voltak a gyerekeim, minden egyes nap láthattam az arcukat, amikor hazamentem, és azt, hogy egészségesek. Sajnos azonban nemcsak ez adatott meg nekem, hanem az a tapasztalat is, hogy mielőtt felmentem volna a színpadra, és megnevettettem volna 300 embert, jött egy telefon, hogy édesanyám meghalt. Senki sem számított rá, hogy meg fog halni, egyik pillanatról a másikra fordult rosszabbra a betegsége. Ennek tudatában kezdtem el az előadást; nem mondtam le, mert az én bajom az ott várakozó gyerekeket egyáltalán nem érdekelte. Ilyen az élet.

A ti munkátokban mi számít kudarcnak? Ha nem tudjátok megnevettetni a gyerkőcöket?

Nálunk már nem fordul elő, hogy nem tudjuk megnevettetni őket. Az viszont bosszant, ha látom, hogy a gyerek szeretné a társaságomat, de az anyuka közbeszól.

Miért szól közbe?

Meg kellene kérdezni tőle. „Köszönjük, nem kérjük a szolgáltatást.” – a legtöbben ennyit mondanak. Egy ilyen anyukának nem szeretnék a gyereke lenni. Lehet, hogy nem szeretné, hogy a beteg gyerekéhez bejöjjön egy idegen ember, vagy egyszerűen csak homokba dugja a fejét, hogy majd lesz valami. Azt is el tudom képzelni, hogy gyerekkorában megijesztette egy bohóc, de azt is, hogy nem tudja átérezni a dolgot, és ezért esélyt sem ad nekünk.

Fotók: Boncsér Orsolya (Szuzi és a naplopók)

Oldalak

Lifestyle
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...