Lifestyle

Jelentős a magyar részvétel az idei cannes-i filmfesztiválon

A hivatalos program részeként négy magyar alkotást is bemutatnak.

Elkezdődött a 74. cannes-i filmfesztivál

A filmes világ idei legjelentősebb eseménye a koronavírus-járvány miatt szigorú óvintézkedések mellett kedden kezdődő 74. cannes-i filmfesztivál, amelynek hivatalos programjában négy magyar alkotást is bemutatnak. A pandémia miatt tavaly elmaradt, idén pedig két hónappal elhalasztott seregszemle az első olyan nagy nemzetközi kulturális esemény, amelyet hagyományos módon, az alkotók és a szakmai közönség személyes részvételével rendeznek meg.

Franciaországban június 30-án minden járványügyi korlátozást feloldottak, nincs kijárási tilalom és a mozik 100 százalékos kihasználtság mellett működhetnek, de a fesztivál területére csak a koronavírussal szembeni védettséget igazoló dokumentum (oltási igazolás vagy a helyben ingyen elérhető, 48 óránál nem régebbi negatív teszt) felmutatásával lehet belépni, és a maszkviselés is kötelező. A fesztivál tesztelőállomásán naponta csaknem 4 ezer szűrést végeznek, amely alól a sztárok sem kapnak felmentést, ha nincsen érvényes oltási igazolásuk.

„A járványt még nem győztük le, az óvatosság marad érvényben. A vörös szőnyeg tetején általában megöleljük egymást, idén viszont nem lesz ölelgetés. De ugyanolyan meleg szívvel fogadunk mindenkit” – mondta az esemény előtt Thierry Frémaux fesztiváligazgató egy interjúban.

Kedd este aztán a francia Leos Carax angol nyelvű, Annette című zenés filmjének díszbemutatójával, az Oscar-díjas Marion Cotillard-ral és Adam Driverrel a főszerepben megkezdődött a cannes-i filmfesztivál.

A szemlét négy világhírű filmes együtt nyitotta meg: Bong Dzsun Ho dél-koreai rendező, akinek Élősködők című vígjátéka nyerte el a fődíjat az előző, a koronavírus-járvány előtt, 2019-ben megtartott 72. cannes-i fesztiválon; Jodie Foster amerikai színésznő, akit életművéért tiszteletbeli Arany Pálma-díjjal tüntetett ki a fesztivál; Pedro Almodóvar spanyol rendező, aki az elismerést átadta az 58 éves amerikai sztárnak; valamint a zsűri elnöke, Spike Lee amerikai rendező, színész, producer.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.