Jelentős a magyar részvétel az idei cannes-i filmfesztiválon

A koronavírus nem „fertőzte” meg a filmeket
A fesztiváligazgató szerint a benevezett filmek közül viszonylag kevés foglalkozik a járványhelyzet okozta bezártság, veszteség és újrakezdés kérdéseivel, a válogatásban helyet kapó alkotások középpontjában elsősorban a kortárs társadalmi és identitáskeresési kérdések állnak.
A fesztivál idén először külön programot szentel az éghajlatváltozás és a környezetvédelem problémájával foglalkozó alkotásoknak, a téma ugyanis egyre meghatározóbb a kortárs filmművészetben, a francia Louis Garrel például egy „klímakomédiával” érkezik.
A vörös szőnyegre várták a franciák világsztárját, Léa Seydoux-t, aki A feleségem történetének főszerepén kívül egy amerikai és két francia filmben is játszik. Sophie Marceau egy eutanáziáról szóló francia versenyfilmnek, Francois Ozon alkotásának (Tout s'est bien passé) főszereplőjeként érkezett a cannes-i piros szőnyegre, első alkalommal karrierje során.
A szervezők azonban mindenekelőtt Catherine Deneuve visszatérését emelik ki alig másfél évvel ezelőtti érkatasztrófája után, amelyet Emmanuelle Bercot színésznő-rendező De son vivant című filmjének forgatásán szenvedett el. A haldokló fiát (Benoit Magimel) ápoló, Catherine Deneuve által alakított anya történetét versenyen kívül mutatja be a fesztivál.
Ma jelentik be, hány nézőt engednek majd be az ötkarikás játékokra.
























