Lifestyle

Kiderült, ki kapja idén az életműdíjat Cannes-ban

Legendák nyomdokába lép az a színésznő, aki az idei cannes-i filmfesztiválon az Arany Pálma díjban részesül.

Jodie Foster életműdíjat kap Cannes-ban

A szervezők szerdán jelentették be, hogy életművének elismeréséül Arany Pálma díjban részesül Jodie Foster amerikai színésznő, rendezőnő a 74. cannes-i filmfesztiválon. Az elismeréssel – amelyet korábban Alain Delon, Jean-Paul Belmondo, Jane Fonda és Jeanne Moreau is megkapott – „egy kiváló művészi pályát, egy ritka személyiséget, és a korunk nagy problémái iránt diszkrét, de egyértelmű elköteleződést” díjaz a fesztivál a közlemény szerint.

Az MTI adta hírül, hogy a kétszeres Oscar-díjas színésznő lesz a nyitógála díszvendége. „Jodie Foster nagyon szép ajándékot ad nekünk azzal, hogy eljön a Croisette-re megünnepelni a fesztivál visszatérését. A kisugárzása semmihez sem hasonlítható: a modernitást, a függetlensége miatt kiemelkedő intelligenciát és a szabadság követelményét testesíti meg” – hangsúlyozta Pierre Lescure fesztiváligazgató, aki arra is emlékeztetett, hogy az amerikai sztár visszatérő vendége a fesztiválnak. Jodie Fostert 2001-ben a nemzetközi zsűri elnökének kérték fel, de David Fincher Pánikszoba című thrillerének forgatása miatt végül azt nem tudta elvállalni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hízelgő, hogy Cannes rám gondolt, és megtisztelve érzem magam, hogy átadhatok néhány bölcs gondolatot és elmesélhetek néhány kalandot egy újabb filmes nemzedéknek” – idézte a színésznőt közleményében a fesztivál.

A 74. cannes-i fesztivál július 6-án a francia Leos Carax angol nyelvű, Annette című zenés filmjével kezdődik, Marion Cotillard-ral és Adam Driverrel a főszerepben. Az Arany Pálmát és a többi díjat a július 17-i zárógálán adja át a Spike Lee amerikai rendező által vezetett zsűri.

A hivatalos válogatás programjaiba meghívott filmek listáját csütörtökön párizsi sajtótájékoztatóján teszi közzé a fesztivál, de az már ismert, hogy Paul Verhoeven holland rendező Benedetta című filmje és Wes Anderson amerikai rendező The French Dispatch című vígjátéka is versenyezhet az Arany Pálmáért.

Tudj meg többet Jodie Fosterről – lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Mérlegnek különleges napja lesz: egy családtag vagy közeli barát megnyílhat előtted, és ez közelebb hozhat benneteket egymáshoz. Olvass tovább!
Lifestyle
Felesleges drága csapdákra költened: egy pofonegyszerű, filléres konyhai trükkel kíméletesen, mégis hatékonyan tarthatod távol a kártevőket.
Lifestyle
Az orchidea gondozása sokaknak okoz fejtörést, ezért az interneten újra és újra felbukkannak bizonyos praktikák: az egyik legismertebb módszer a jégkockás trükk, amelyről évek óta megoszlanak a...
Egészség
Természetesen az a jó, ha kiegyensúlyozottan étkezünk, és ha a hús is benne van az étrendünkben.
Lifestyle
A gazdagsághoz tényleg rengeteg tehetség kell, vagy egy jó adag szerencse is?
Lifestyle
A legtöbb gyerek imádja a slime-ot, azaz a nyúlós-nyálas "műtaknyot", amit kedvükre húzhatnak, gyúrhatnak és püfölhetnek. Igen ám, csak mi a helyzet akkor, ha a nagy munkában véletlenül a gyerek...