"Szaúd-Arábiában a mai napig küzdenek a nők a saját jogaikért" - Borsa Brown interjú
Annak, aki szereti az erotikus-romantikus regények világát biztosan nem ismeretlen Borsa Brown neve. 2017-ben megkapta az év legnépszerűbb írónőjének járó címet, könyvei pedig kivétel nélkül a sikerlisták élén tündökölnek.
Az olvasók legnagyobb örömére Borsa Brown nemrég bejelentette, hogy új résszel bővül a hatalmas sikernek örvendő arab sorozat, de kérdeztük az álnevekről, olvasói visszajelzésekről, a regényekben megjelenő tiltott világokról és Az Arab könyvek egyik központi eleméről: a férfi-női egyenjogúságról is.
Mikor megkerestelek sokáig gondolkodtam rajta, hogyan is címezzem a levelemet. Mennyire jellemző egyébként, hogy az írói álnevedet használják a hivatalos polgári neved helyett?
Egyre inkább. Már sokszor azok is Borsáznak, Borsikáznak, akik gyerekkoromtól ismernek. Egyébként azt szoktam mondani, hogy mindegy, mert mindenre hallgatok. Mondhatnám, hogy szeretném különválasztani a magánéletemet a polgári nevemmel a munkámtól és az írói álnevemtől, de ez reménytelen harc lenne. Mindkettő az enyém, így egyikkel sem sértenek meg.
Míg régen jellemző volt, hogy a női írók álnevet használtak, manapság miért van erre szükség? Szerinted a szerző neve is befolyásolja az olvasókat/vásárlókat, esetleg a könyv sikerét?
Minden író maga dönti el, hogy használ-e álnevet, vagy sem. Én autentikus témában írok, ezért jó ötletnek találtam, hogy egy angolszász hangzású név legyen a borítón. Elég bugyután nézett volna ki a maffiás és arabos témájú köteteken egy magyar név. Olyankor rögtön megfogalmazódik az olvasóban a kérdés: „Mit tudhat egy magyar erről?” Ráadásul jó ideig megvolt az előítélet a magyar olvasókban, és szívesebben nyúltak olyan könyvhöz, amiről azt feltételezték, hogy nem magyar az írója. Szerencsére ez a berögződés megváltozni látszik, de én akkor sem bántam meg, hogy álnéven kezdtem publikálni.
Azt gondolhatnánk a járvány miatti bezártság egy írónak nem akkora érvágás, hiszen amúgy is sok időt tölt otthon, írás közben, de azért te az írás mellett családanya is vagy. Hogy éltétek meg az elmúlt másfél évet?
Voltak hullámok, ez tény. Egy író mindig elmerül a saját kis világába, és elég nehéz koncentrálni, amikor a gyerek körülbelül tíz percenként megkérdezi, hogy „mit lehet enni”. Természetesen nem panaszkodom, hiszen én még könnyebb helyzetben voltam, mint sok más anyuka, de bizony mi is sokszor összerúgtuk a port a lányommal. Aztán megtanulta, hogy a munkaidőmet tiszteletben kell tartania, és neki magának kell az iskolai dolgokkal foglalkozni, ugyanúgy, mint amikor egyedül elmegy az iskolába.
![Borsa Brown írónő](/sites/default/files/images2021/borsabrown_interju_4.webp ""Nem az író teremti meg a karaktert, hanem a karakter találja meg őt."")
A regényeidben mindig egy különleges, titkos, szinte már tiltott világba kalauzolod el az olvasókat, kezdve az arab kultúrától, a maffiákon át a katonák titkos életég. Honnan indult ez az irány? Keresni szoktad a témákat, vagy azok találnak meg téged?
Igazából sosem keresek semmit. Azt mondják, hogy nem az író teremti meg a karaktert, hanem a karakter találja meg őt. Azt hiszem engem nagyszerű, színes és izgalmas karakterek találnak meg folyton folyvást. És ezzel most tulajdonképpen el is mondtam mindent. A tiltott, elzárt világok nem feltétlenül egy alappillér. Egy jellemet kutatok, tulajdonságokat, életutakat, személyiségeket szeretnék ábrázolni az olvasónak, és eköré kívánkozik egy szokatlan közeg, hiszen a karaktereim sem hétköznapiak. Tegyük fel, kitalálom, hogy a férfi, akiről írni fogok, kegyetlen, és a bűn útján jár. Innen már csak egy lépés volt belehelyezni egy bűnszervezetbe, jelen esetben a Cosa Nostrába. Tehát nem az volt meg először, hogy a maffiáról akarok írni, hanem a jellem, akit egyszerűen képtelenség volt máshova elhelyezni.
Több könyvedben is megjelenik a női férfi egyenjogúság kérdése, a nők elnyomottsága. Hogy látod, történtek lényegi változások, előrelépések ebben a kérdéskörben az elmúlt években?
Ne szépítsünk, Szaúd-Arábia a fő helyszíne az arab sorozatomnak, és senki előtt nem titok, hogy ott a mai napig küzdenek a nők a saját jogaikért. Már, ha egyáltalán tudnak küzdeni… Persze a királyságban is változnak a dolgok, de szerintem egy reformnak sincs addig jelentősége, míg a legalapvetőbb joguk nincs meg a nőknek, mégpedig a mozgásszabadságuk. Mindaddig, míg csak férfiak társaságában tehetik ki a lábukat otthonról, hiába szerezhetnek jogosítványt, és hiába tanulhatnak… Valami változik Szaúd-Arábiában. Meglátjuk mi lesz belőle. Nem tisztem politizálni, mindössze azért válaszoltam erre a kérdésre, mert erősen jelen van a regényeimben is a férfi-nő kapcsolat. A legújabb arabos kötetemben az egyik karakter száján keresztül talán majd jól megmondom a véleményemet. Ki tudja?
Ha választanod kellene, melyik könyvedre, vagy akár sorozatodra vagy a legbüszkébb és miért?
Erre nem lehet válaszolni. Egyszerűen nem tudok. A maffiasorozat az első, és az elsőt az ember szíve sosem engedi el. Az arab sorozat hozta meg az áttörést, tehát a szakmai sikeremet leginkább annak köszönhetem. Az amishos sorozattal olyan témához nyúltam, ami teljesen idegen volt. Kirángatott a komfortzónámból. Jött a Sapho és elvarázsolt, hogy újra maffiásat játszhatok. A legutóbbi katonás sorozatom pedig a kedvenc kutatómunkám volt, mert nagyon értékes embereket ismertem meg közben, és nagyon mélyre vitte a lelkemet. Aztán ott vannak a szóló műveim, amik csak egy kötetesek, amolyan kicsapongások, és engem is olykor megröptetnek kicsit, hiszen viccesek, könnyedek, és szórakoztatóak. A katonai albumról pedig nem is beszélek. Az egyetlen könyvem, aminek a kézbevételénél elsírtam magam. Volt rá okom. Rengeteg harcunk volt benne, és büszke voltam arra, akivel végigcsináltam. Na! Most már talán érted, hogy miért nem tudok egyet kiemelni.
Egy korábbi interjúban azt mondtad kivétel nélkül mindig válaszolsz a rajongói/olvasói levelekre? Ezt még mindig tartod? Hogyan találsz rá időt? Gondolom, nem 1-2 levélről van szó.
A választ nem úgy kell érteni, hogy oldalakat írok. Mindenkiét elolvasom, de sokszor csak megköszönöm a kedves szavakat és egy virtuális öleléssel búcsúzom. Remélem senkinek sem bántó, ha csak ennyire futja az időmből, mert arról mindenkit biztosíthatok, hogy abban a pár másodperces válaszban, őszinte a köszönetem, és hatalmas hajtómotorként funkcionálnak az olvasói levelek az életemben.
Mi a legdurvább vagy legaranyosabb rajongói sztorid, ami valamiért nagyon megragadt?
Nem gondolom, hogy vannak rajongóim. Inkább olvasóim. Rengeteg történet van, igazságtalanság lenne egyet kettőt kiemelni, főképp, hogy a saját olvasói csoportomban rengeteget sztorizgatunk. Igen, talán az olvasóimmal egy nagy közös sztorit mégiscsak tudnék mondani. A csoport! A Borsa karakterek zárt csoport, ahol egy nagy család vagyunk. Na, azt hiszem ez ám az igazi sztori!
![Borsa Brown írónő](/sites/default/files/images2021/borsabrown_interju_5.webp ""A legutóbbi katonás sorozatom pedig a kedvenc kutatómunkám volt, mert nagyon értékes embereket ismertem meg közben, és nagyon mélyre vitte a lelkemet."")
Sosem fogom elfelejteni, Az Arab fia megjelenésekor 3 órát álltunk sorban és te kivétel nélkül mindenkivel eltöltöttél egy pár percet, hogy dedikálj, fotózkodj, beszélgess. Ilyenkor gondolom, jó sok visszajelzést kapsz a munkádra. Mennyire befolyásol az olvasók véleménye? Szoktál kritikákat, kommenteket olvasgatni?
Na igen, azt hiszem azt én sem fogom elfelejteni, mert 3 tollam is kifogyott, annyian voltak. Fantasztikus érzés. Ez már eleve egy visszaigazolás. Kritikákat nem szoktam olvasni, olyannyira nem, hogy a molyon sem voltam évek óta. Nem azért mert nem érdekel, hanem mert rengeteg idő elmenne rá, és én írni szeretek, nem megfelelni. Hiába olvasnám azt, hogy nem jó, amit csinálok, én akkor is így tudok csak írni, és amíg ezt a másik több ezer ember szereti, addig csinálom. Hozzáteszem, ha holnaptól senki sem olvasná a könyveimet, én akkor is írnék, mert írás nélkül nem létezem. Az olvasói vélemények, amik privátban jönnek, az más tészta. Azokat elolvasom, és reagálok is rá, ha nem bántó, vagy kritizáló, mert ugye a kritika és kritizálás között óriási a különbség. A kommentek… Hát… Elolvasom őket, de reagálni képtelenség, mert van olyan poszt, amire több száz válasz jön.
Nemrég bejelentetted, hogy jön a nagysikerű Arab sorozat legújabb része. Tervezted a folytatást, vagy beadtad a derekad az olvasók kérésének? Hogyan folytatódik Anna és Billal története Az Arab örökségében?
Persze a lelkem mélyén terveztem folytatást. Amikor megírtam a koronaherceg című novellát, már akkor éreztem, hogy sokkal több van még abban a karakterben. Az új kötet rendhagyó módon folytatódik, hiszen három karakter is beszél majd benne, több oldalról követhetjük szemmel az izgalmas eseményeket. Hogy miként folytatódik? Azt természetesen nem árulom el, de azt igen, hogy egy új szereplőre is igencsak élénken irányul majd a figyelem. Aki elolvasta a fülszöveget, az már sejti, hogy lesz itt kalamajka, szerelem, és minden, ami szem-szájnak ingere. Imádtam írni! Nem tudom elengedni!
"Szeretettel, Anna" - így zárja leveleit Juhász Anna irodalmár a kissé rideg, de manapság sokkal jobban elterjedt "üdvözlettel" fordulat helyett. Amilyen kedvességgel fogalmaz a leveleiben, olyan szenvedéllyel dolgozik évek óta azon, hogy hazánkban az irodalom minél többekhez eljuthasson. Irodalmi esteket és sétákat szervez, videókat forgat, filmet készít, mindehhez pedig folyamatosan olvas. Úgy érzi, az elmúlt másfél évben a könyvek rengeteg embert segítettek át a legnehezebb napokon, ugyanakkor hiányzik neki a kávéházak alkotó közege. Juhász Annával beszélgettünk.
Fotók: Borsa Brown
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
