Bomba alak három hét alatt - Katus Attila elárulta titkait

Katus Attila naponta találkozik olyanokkal, akik pillanatok alatt szeretnék a tavalyi szezon óta felszedett plusz kilókat eltüntetni. Az edző szerint csodák ugyan nincsenek, de látható eredményt akár 3 hét alatt is el lehet érni. A titok az elszántságban, a célirányos edzésben és a kiegyensúlyozott táplálkozásban rejlik.

Látható eredmény már három hét alatt

Bár sokan azt gondolhatják Attila a tökéletes alak megszállottja, ez cseppet sincs így. Sokkal inkább azt vallja, hogy mindenkinek más áll jól, igaz ez az öltözködésre és a testalkatra egyaránt. A legfontosabb pedig az, hogy valaki jól érezze magát a bőrében.

„Az első, amit megnézek egy nőben, az a szeme és bár szívesen ösztönzök másokat mozgásra, a barátnőimet sosem kértem arra, hogy edzésekre járjanak a kedvemért” – mesélte Attila, aki néhány egyszerű, de hatásos gyakorlatot is bemutatott Kocsis Korinna segítségével.

„Korinnát körülbelül 5 éve ismerem, ekkor kezdtünk el együtt edzeni. A közös munka során szerencsére nemcsak arra vettem rá, hogy tudatosan sportoljon, de arra is, hogy kipróbálja magát a szépségversenyek világában, így mondhatni én is hozzájárultam, hogy elinduljon a pályán. Azóta nagyon jó barátság alakult ki közöttünk, és ma már a munka is összeköt minket” – mondta el a MOM Wellness személyi edzője, aki ha gyors eredményről van szó, az alábbi gyakorlatokra esküszik.

A gyakorlatokért lapozd végig a következő oldalakat!

Fotó: redlemon

Oldalak

Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...