Túszokat ejtettek a balassagyarmati lánykollégiumban, mesterlövész vetett véget a tortúrának

Majdnem ötven éve történt már az eset, mégis a mai napig ez hazánk történelmének legfelkavaróbb túszdrámája. A Pintye testvérpár akciójáról sokáig hírzárlat volt érvényben, a hatóságok nem igazán tudták kezelni az incidenst, a társadalmat pedig felháborította, hogy egy magasrangú párttag fiai ilyesmire vetemednek.

Mi vezetett a balassagyarmati túszdrámáig?

49 évvel ezelőtt, 1973. január 7.-én kezdődött a balassagyarmati túszdráma néven elhíresült esemény, amely során Pintye András és László fegyveresen tartott fogva öt napon keresztül húsz lányt a Geisler Eta Középiskolás Leánykollégiumban. Magyarországon ez volt az első modern értelemben vett túszdráma, s a mai napig is a legfelkavaróbb maradt.

A Pintye testvérpár – a 18 éves András és egy évvel fiatalabb öccse, László – családi háttere igencsak megkérdőjelezhető volt: bár apjuk a szobi–miskolci határőrkerület párttitkára volt, anyjuk pedig a pártbizottság egyik személyzeti előadója, a gyerekek nem részesültek kellő nevelésben. Már igen korán számos csínytevés volt az idősebbik fiú rovásán – köztük több lopás –, de egyik esetben sem indult eljárás András ellen, állítólag azért, mert az apa egyenesen megfenyegette a sértetteket, hogy ne merjenek akárcsak feljelentést is tenni. Bár András valósággal rettegésben tartotta Balassagyarmat lakosságát, az apa sosem rótta meg fiait a kilengésekért, későbbi tanúvallomásában sem érezte felelősnek magát a történtekért.

András autószerelőnek készült, de nem szeretett tanulni, és dolgozni sem igazán volt kedve. Munkakerülőként főleg a szüleitől kapott zsebpénz elszórásában jeleskedett, ezért apja végső megoldásként katonának akarta küldeni. A fiatal férfi ekkor határozta el, hogy Nyugatra szökik, mégpedig egy látványos balhé kíséretében: túszul ejti annak a városi lánykollégium diákjait, aminek egyik tanulója nem sokkal előtte kikosarazta őt. A tervébe először az öccsét, Lászlót, majd később több haverját is bevonta, de testvérén kívül a többiek végül kitáncoltak a dologból. A Pintye-fiúk ellopták az apjuk gépkarabélyát, valamint egy hadi pisztolyt, s így készültek a túszejtésre.

Lapozz a folytatásért!

A túszdráma

1973. január 7-én este 10 óra körül András és László a fegyvereikkel és más eszközökkel besétáltak a kollégium első emeletére, ahol húsz, a téli szünetről visszatért lány tartózkodott, akiket a 14-es szobában tereltek össze. Ekkor még nem barikádozták el az ajtót, s a folyosóra is gyakran kimentek, így hajnalban öt lánynak sikerült kereket oldania a földszinti ebédlő ablakán keresztül. Ahogy kijutottak az utcára, belebotlottak két járőrbe, akik először hitetlenkedve fogadták a bejelentést, de végül a lányok győzködésére bementek az épületbe ugyanazon az ablakon keresztül, ahol a lányok kiléptek az utcára. András, aki éppen a folyosón tartózkodott egy lánnyal, megijedt, a szobába rohant, és a testvérével együtt eltorlaszolták az ajtókat. A lány, aki Andrással volt a folyosón, hatodikként szabadult a fogságból. A rendőrök megkísérelték kinyitni az ajtót, amire a fiúk lövésekkel válaszoltak. Személyi sérülés csodával határos módon nem történt.

A rendőrség ekkor már komolyan vette az ügyet, és nagy erőkkel kezdett intézkedni. A helyszínre érkezett a rendőrkapitány is, aki jól ismerte az elkövetők apját, mire a testvérpár azzal fenyegetőzött, hogy két lányt kivégeznek, amennyiben a rendőrség nem távozik a helyszínről.

Hamarosan a belügyi vezetők átvették az ügyet a hatóságoktól, és bevezették a szükségállapotot a városban. Mivel a túszejtők apja magasrangú párttag volt, személyesen Biszku Béla és Benkei András intézkedtek az ügyben, és profi mesterlövészeket hozattak a városba. A rendőrökön kívül a katonaságot és a munkásőrséget is riasztották, de mind tanácstalanok voltak, ugyanis korábbi tapasztalatok híján nem volt konkrét elképzelésük a 14 túsz kiszabadításáról, és a túszejtőkkel sem voltak képesek megfelelő módon tárgyalni, habár a 14-es számú szoba operatív lehallgatását meg tudták oldani, így a benn elhangzottakról valamelyest tudomásuk volt.

A testvérek több követeléssel is előálltak a túszdráma napjaiban: egy lefüggönyözött autóbuszt kértek két sofőrrel, ami a Ferihegyi repülőtérre viszi őket, itt tervezték szabadon engedni a fogva tartott lányokat. Innen már repülőn képzelték el a továbbhaladást Ausztriába, útravalónak pedig nagy mennyiségű külföldi valutát követeltek egy olyan igazolás kíséretében, ami szerint az államvezetés önként adta át a pénzt, magas rangú politikus aláírásával hitelesítve. Mindezen kívül rengeteg fegyverre is benyújtották az igényüket.

A követeléseket természetesen nem teljesítették, ez a megadott rövid határidőn belül képtelenség is lett volna. Végül a túszejtők azt mondták, amennyiben egyik követelésük se teljesül január 12-ig, megkezdik a lányok kivégzését.

Lapozz!

A szülők próbálták meg őket jobb belátásra bírni

A hatóságok az első napi teljes eredménytelenségük miatt másnap a helyszínre kérették a Pintye szülőket, hátha azok jobb belátásra tudják bírni a két fiút. Azonban korábbi szülői hanyagságuk ekkor visszaütött: a két fiú – különösen András – semmibe vette a kérésüket, sőt durván el is zavarták a őket.

Ekkor a balassagyarmati kórház pszichiátriai és neurológiai osztályának főorvosa, dr. Samu István próbálkozott egyezkedni a túszejtőkkel. Vele András és László hajlandó volt szóba elegyedni, és sokáig a doktor vitt be élelmiszert és vizet a kollégiumi szobába, illetve szolgált információval a rendőröknek a benn uralkodó körülményekről. A doktor műanyag vödröket is juttatott be a szobába, mert a lányok már nem használhatták a mellékhelyiségeket.

Január 9-én az egyik kétségbeesett lánynak sikerült kiszabadulnia: kivetette magát az ablakon, miközben a rendőrség az ajtón keresztül folytatott tárgyalást a fiúkkal.

Minthogy a rendőrség és a katonaság napokig csak tétovázott, mindez Balassagyarmat lakossága körében óriási felháborodást keltett, ami a helyi pártvezetést is aggodalommal töltötte el. Bár a sajtó a párt utasításának megfelelően kezelte az ügyet – azaz hírzárlat volt érvényben, illetve igyekeztek úgy láttatni, hogy a hatóság ura a helyzetnek –, a város a túszok családtagjai és barátai hatására, valamint a Pintye fiúk korábbi üzelmei miatt lincshangulatban volt. Fönnállt a veszélye, hogy a Pintye házaspárt meg is támadják, ezért őket titokban kimenekítették a városból. A túszejtők ráadásul külön követelték még a hírzárlat feloldását is – nyilván vágytak a személyes hírnévre.

Szovjet katonai tanácsadók altatógáz beszivárogtatását javasolták az épületbe, amit azonban elvetettek annak erőszakossága miatt. A Pintye testvérek azonban hajthatatlanok maradtak: egyre hajmeresztőbb követelésekkel álltak elő, már páncélozott harckocsi kirendelését kérték, hogy azzal távozzanak Nyugatra, ahol András tervei szerint bűnözői életmódot folytatott volna, ugyanis sose akart dolgozni. További túszejtések tervei fogantak meg benne, amelyekkel újabb pénzt kereshetne, sőt olyan gyermeteg ábrándjai is voltak, miszerint államtitkokat adna el nyugati országoknak, mert az apja párttitkár.

A napok múlásával az elbarikádozott szobában egyre szörnyűbb állapotok uralkodtak. A lányokat az idősebb fiú folyamatosan félelemben tartotta, nem engedte ki őket a szükségleteik elvégzésére, alig kaptak enni, sőt volt olyan, hogy órákig a falnál kellett térdelniük. A kimerült lányok aludni sem tudtak. Egyik alkalommal kis kiflit és némi tejet kaptak, amitől hasmenésük támadt. András ennek ellenére sem engedte ki őket a mellékhelyiségbe – a fiúk durván annyit közöltek velük, üljenek az ablak szélére, és az utcára ürítve végezzék a dolgukat.

Beszámolók szerint Pintye Lászlónak megtetszett az egyik lány. Ő, remélve, hogy ezzel megóvhatja az életét, elfogadta a fiú közeledését. Egy másik lány már úgy kimerült, hogy kijelentette, lelőhetik, de távozni akar az épületből. András ekkor azzal fenyegette meg, hogy alaposan elveri, ha nem fogad szót.

Miután a rendőrség kihozta az egyik lányt az épületből, András őrjöngött, és onnantól még kegyetlenebbül bánt a túszokkal. Azt hitte, ők és az öccse összejátszanak ellene, ezért már néhány lány megölését tervezte.

Ez még nem a vége, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Mesterlövészek érkeztek a „probléma” megoldására

Január 11-én a túszejtők kiengedtek a folyosóra vízért egy lányt, aki viszont már nem tért vissza a szobába, így a fogvatartottak száma 12-re csökkent. A kollégiumot környező épületeket mesterlövészek foglalták el. Ezen a napon László négy lövést adott le a szemben lévő tanácsházára, de senkit sem talált el.

Január 12-én mindenképpen be kellett fejezni az akciót, így a hatóságok kihívták Lászlót a folyosóra, hogy tárgyaljanak vele, közben Andrást egy teherautó beindításával megpróbálták az ablakhoz csalni, de a kísérlet nem járt sikerrel. Később, amikor senki sem várta, mert már nem voltak zajok, András egyszer csak az ablakhoz lépett, s ekkor lelőtték. A boncolási jegyzőkönyv szerint három találat érte: a jobb kezén, a hasa jobb oldalán és a mellkasán. László és a lányok ekkor elhúzták az ajtó előtti torlaszt. Lászlót a folyosón tartóztatták le.

A túszdráma végén a sértettek alultáplált és kissé kiszáradt állapotban kerültek kórházba. Többeknek már ekkor komoly emésztési és idegrendszeri problémái támadtak. A legfiatalabbaknál apátiás állapotok léptek fel, az orvosi diagnózis szerint ők érzékelték a legkevésbé a veszélyt. Másokat viszont már a legapróbb (különösen a kattogó) zajok félelembe hoztak. Az orvosi diagnózis arra következtetett, hogy a traumatizáció csak később fog kiváltani valamilyen rossz pszichikai reakciót.

Az ügyészség a vádemelésében letöltendő börtönbüntetést kért a túszdrámát túlélő elkövetőre, Pintye Lászlóra, akit aztán a bíróság 15 év börtönbüntetésre ítélt. Hosszú büntetéséből 1984. április 12-én, azaz 11 év és 3 hónap után feltételesen szabadult. A bíróság az ügyben Pintye Lászlón kívül még négy vádlottra rótt ki ítéletet. A legsúlyosabb 4 év letöltendő szigorított börtön, a legenyhébb 8 hónap fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztés volt.

Ehhez fogható, megrázó incidensre az azóta eltelt időben sem került sor Magyarországon. A túszejtés nem volt különösebben jól kidolgozott, és a testvérek a képességeiket túlbecsülve szinte lehetetlen vállalkozásba fogtak bele, de kellő tapasztalat hiányában a hatóságoknak is csak üggyel-bajjal, napok elteltével sikerült véget vetniük a tortúrának. A korabeli újságokból ki is derül, hogy a pártvezetés abban hitt, hogy a nyugat-európaiakhoz hasonló túszejtések bekövetkeztének Magyarországon semmi esélye sem lehet.

A sértettek az események hatására hosszú ideig nem beszéltek a történtekről – volt, aki sohasem. Hozzátartozik ehhez, hogy a kommunista párt próbálta bagatellizálni az eseményt, mivel az a Pintye szülők magas beosztása és a felelős beosztású személyek hezitálása miatt többszörösen is kínos volt a felsőbb vezetők számára. Épp ezért a hatóságok nem bántak elég korrektül az áldozatokkal, sőt igyekeztek nyomást gyakorolni rájuk, hogy hallgassanak a történtekről.

Leadfotó: Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára / Facebook