Lifestyle

Féléves nyarak lesznek: 50 nappal hosszabb a nyár, mint a hetvenes években

Az ősz jelentősen, a tavasz mérsékelten rövidült Magyarországon az elmúlt évtizedekben, az évszakok elcsúszásának nyertese egyértelműen a nyár – állapítható meg az elmúlt öt évtized hőmérsékleti adatainak elemzéséből. A változás egybevág az északi félteke egészén tapasztalható évszak-eltolódásokkal. Ez azonban nem intézhető el annyival, hogy kevesebbet síelünk, de többet nyaralunk: az ökológia rendszer szerkezete sérül, amit például a gyakoribb fagykárokon, a vándormadarak számának csökkenésén, vagy éppen új, invazív fajok – köztük például új kórokozókat is terjesztő szúnyogfajok – megjelenésén keresztül is láthatunk. Ahogy az egész északi féltekén, Magyarországon is jelentősen hosszabb lett a nyár az elmúlt 50 évben. Hazánkban az 1971–1980-as évtizedben átlagosan június 21-én kezdődött a nyár és augusztus 20-án vége is volt.

Változnak az idők

Az évszakok kezdetét és végét a hőmérséklet alapján definiáltuk. A nyár kezdetét akkora datáltuk, amikor a napi középhőmérséklet meghaladta a 17,71 °C-ot, a végét pedig az első ennél hűvösebb nap határozta meg. A tél esetén a vizsgált hőmérsékleti küszöb 3,42 °C volt.

A tél esetén egy kisebb mértékű rövidülést tapasztalhatunk: november vége helyett december elejére datálhatjuk az évszak kezdetét, amely az utolsó vizsgált időszakban hét nappal korábban fejeződött be, mint 1971–1980-ban – de a köztes évtizedekben az is előfordult, hogy tovább tartott. Szükségszerűen a tavasz is rövidebb lett, amely inkább az évszak végének előbbre tolódása miatt jelentkezett.

A legnagyobb mértékű csökkenést az ősz szenvedte el.

Az 1990. előtti évtizedekben az átlagos hossza 100 nap körül alakult, ám az utána következő három évtizedben ez már csak kevesebb, mint 85 napra korlátozódott.

Az adatokból jól látszik, hogy a változás trendszerű: a nyár kezdeti időpontja évtizedről-évtizedre előrébb kerül az átlaghőmérséklet alapján, míg a vége egyre nagyobb mértékben lóg bele már a szeptemberbe is. Az elmúlt tíz évben a hőmérsékleti adatok alapján már szeptember 17-ét tekinthettük a nyár utolsó napjának, míg a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben még egyértelműen augusztusban ért véget ezen évszakunk. Lapozz a cikk folytatásáért!

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: European Climate

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...