Lifestyle

A nyúlon és a tojáson túl: 5 őrületes tény a húsvéti ünnepekről, amit biztosan nem tudtál

Húsvéti tilalmak

A Krisztus kereszthalálára emlékező Nagypéntek a nagyböjt ideje, amikor legfeljebb egyszer étkeztek. Régen ezen a napon tilos volt a legényeknek az udvarlás, sőt úgy tartották, hogy a nagypénteken kimosott ruha viselőjébe belecsap a villám. Húsvét vasárnap tilos a sepregetés, a főzés, a varrás és az állatokat elengedni, illetve befogadni is.

Mi az a siba?

A siba egy fűzfavesszőből készült ostor, amellyel a lányokat megvesszőzték húsvét hétfőn. Ez azonban nem rossz szándékból történt, ugyanis célja az volt, hogy kerülje el a hölgyeket minden betegség.

Honnan jött a húsvét eredeti neve?

Az angol Easter és a német Oster elnevezés feltehetően Ostara nevéből ered, aki az alvilág úrnője volt a pogány hit szerint.

Vitathatatlanul beköszöntött a tavasz, amely sok vallásban a teljes megújulást és a lelki feltöltődést is jelenti. A hosszú hétvégére szerencsére a napsütés is megérkezett, így itt az ideje, hogy egy kicsit kikapcsolódjunk és felkeressük hazánk fantasztikus és egyben titokzatos, szakrális kirándulóhelyeit. Összeszedtük az öt legnépszerűbbet, amelyeket mindenkinek látnia kell. Íme!

Leadfotó: 123RF.com Fotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Magyar Nemzeti Bank nem totojázott, és be is vezette az új pénzérméket. Valóban gyönyörűen néznek ki!
Utazás
A külgazdasági és külügyminiszter egy hétfői rendezvényen arról beszélt: elképesztő, hogy az ukrajnai háború kapcsán egyes vezető európai politikusok már nukleáris fegyverek bevetéséről is beszélnek...
Egészség
Gondoltad volna, hogy van egy olyan népszerű reggeli fogás, amely gyakorlatilag minden egészségügyi problémára valódi gyógyír lehet? Cikkünkből megtudhatod, mit is ajánlott fogyasztanod minél...