Lifestyle

Itt a vége: háromszáz év után bezár Budapest ikonikus vendéglátóhelye, ami még a Covidot is túlélte

A Budapest IV. kerületében található legendás épületet még az 1600-as évek alkonyán kezdték építeni, s azóta gyakorlatilag folyamatosan üzemelt a vendéglátóhely, egészen a jelenkorig.

A buszos turisták és az autósok egyik nagy kedvence volt

Mindössze 135 millió forintért cserélt gazdát a Váci út külső szakaszán álló, az évtizedek (évszázadok) során ikonikussá nemesedett Megyeri Csárda - írja az Index. Újpest legrégebbi és legpatinásabb épületét az 1600-as évek végén kezdték el építeni, s több mint 300 éve folyamatosan vendéglátóhelyként üzemel. A helytörténeti feljegyzések szerint az uradalom 1808-ban a gróf Károlyi család birtokai közé, majd 1918-ban az "Egyesült Izzó" érdekeltségébe került. A szocializmus éveiben a Vendéglátóipari Vállalat működtette, a rendszerváltozást követően pedig egy magántulajdonos vitte tovább a vállalkozást.

A "csikós, gulyás" tematikát kifogástalanul ápoló, patinás csárda hosszú évtizedekig a buszos turisták és az autósok kedvelt étterme volt, és bár óriási nehézségek árán végül túlélte a koronavírus-járvány időszakát, most úgy tűnik, több évszázados működés után végleg bezárja kapuit.

A tulajdonos DROLL Utazásszervező Kft. nemrég eladásra hirdette meg a patinás épületet.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Sztárok
Álhír terjed a magyar világhálón a közismert rádiós műsorvezető, Sebestyén Balázs letartóztatásáról. A mesterséges intelligencia által generált kamuvideóra egy hallgatója hívta fel a híresség...
Sztárok
A Fehér Ház tájékoztatása szerint nemrégiben vizsgálatok egész során esett át az amerikai elnök, majd végül megszületett az orvosok diagnózisa, amit most a nyilvánosság is megismert.
Egészség
A pestis, amelyet a 14. században "fekete halálként" emlegettek, és Európa lakosságának 30-60 százalékát pusztította el, ma már ritka betegségnek számít, most mégis felütötte a fejét.
Lifestyle
Az eseménysorozat keretében a nagyérdemű újra megtekintheti Makk Károly legendás Liliomfiját, de Joe Eszterhas filmjei is visszatérnek a nagyvászonra.
Sztárok
Meghan Markle a minap egy különös, sejtelmes Instagram-bejegyzéssel borzolta fel a közvélemény kedélyeit, a poszt időzítése ugyanis nem kevés találgatásra adott okot: pontosan azon a napon jelent meg...
Lifestyle
Hogy mi a tökéletes tészta titka? Nos, a válasz egy olyan, elsőre furcsának tűnő praktikában rejlik, amit eddig csak az igazán kevesen ismertek.