Viszlát citromos víz - ez a 3 finom ital csak úgy falja a zsírpárnákat

Zöld tea

A zöld tea nem csak kalóriaszegény, de a zsírégetést, és ezáltal a fogyást is segíti. Egy kutatás során azt vizsgálták, milyen hatással van az alanyokra, ha két hónapig napi négy csésze zöld teát elkortyolgatnak. Nos, az eredmény magáért beszélt: azok, akik részt vettek a kísérletben, akár 2 kg-ot is fogyhattak. Egy másik, 2013-ban végzett kutatás arra jutott, hogy azoknak, akik rendszeresen fogyasztanak zöld teát, sokkal kevesebb a súlyuk, és a derekuk is vékonyabb, mint az átlag. Ahogy a kávénak a koffein, úgy a zöld teának a katekin a csodafegyvere. Ez egy polifenol, ami jótékonyan befolyásolja a vér össz-, valamint a „rossz” LDL koleszterinszintjét. Ezen kívül pozitív hatással van a vérben előforduló egyik zsírfajta, a triglicerid szintjére, így képesek csökkenteni a testben található zsírszövetek mennyiségét.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A fogyókúra sokszor már önmagában is nehéz, azonban a sikeres eredmény eléréséhez nem elég csupán a kalóriaszegény étkezésre és a rendszeres testmozgásra figyelni – az sem mindegy, pontosan hány órakkor ülsz le vacsorázni.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Bár a gombakávék ígéretes egészségügyi hatásokkal kecsegtetnek, a fogyasztóvédelmi hatóság szigorú figyelmeztetést adott ki a félrevezető állításokról.
Sztárok
A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.
Sztárok
ByeAlex új fotója alaposan megosztotta a követőit: a különleges szett láttán záporoztak a kemény beszólások, de akadtak, akik megvédték.
Lifestyle
Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.
Home&Design
Úgy érzed, mintha a romantika valahol elkerülné az otthonodat? A Feng Shui szerint a hálószoba apró részletei is hatással lehetnek arra, milyen energiák uralják a teret – és van néhány különleges...
Sztárok
A 45 éves brazíliai szupermodell, Alessandra Ambrosio eljegyezte magát kedvesével, Buck Palmerrel egy csodálatos tengerparti lánykérés során.