Home&Design

Ilyen fürdőszobára vágynak a magyarok

Minden második lakásfelújítás érintette a fürdőszobát az elmúlt egy évben, és a tervezett felújítások zöme is ehhez a helyiséghez kapcsolódik – derült ki a Strohm Teka Fürdőszoba Körkép országos reprezentatív kutatásából*. Utóbbiakat az otthonfelújítási programok is ösztönzik, és bár a beruházások jellemzően praktikus célokat szolgálnak, a kényelem és a design szempontja is egyre fontosabbá válik.

Egyfajta szentélyként tekintünk rá

Az elmúlt három év alatt felértékelődött a fürdőszoba jelentősége: a tisztálkodás mellett a feltöltődés fontos helyszínévé vált, ahol akár másfél órát is eltöltünk egy alkalommal. A megkérdezettek több mint fele itt szokta felfrissíteni magát, egynegyedük pedig szellemi feltöltődére, énidőre, megszépülésre is használja a lakásnak e terét – mutatott rá a Strohm Teka megbízásából készített Fürdőszoba Körkép országos reprezentatív kutatás.

A pandémiával járó tartós otthonlét csak még jobban ráerősített arra a trendre, hogy a fürdőszobára egyfajta szentélyként tekintsünk, ahová visszavonulhatunk, ha csöndre és feltöltődésre vágyunk. Azzal, hogy megnőtt az otthoni munka gyakorisága, minden ötödik ember életében nagyobb szerepet kapott a szieszta, és több lehetőségük adódott kihasználni a lakásukat, így a fürdőszobát is. A 20-29 éves korosztály tagjai a többi vizsgált korcsoporthoz képest nagyobb szerepet tulajdonítanak a fürdőszobának, és jobban ki is használják annak tisztálkodáson túli funkcióit.

Minden második felújítási terv érinti a fürdőszobát

Mindez a lakásfelújítási adatokon is visszatükröződni látszik: minden tizedik megkérdezett tartott teljes felújítást az elmúlt évben, és minden ötödik tervezi még ugyanezt a közeljövőben. A részleges felújításokat tekintve a legtöbben a konyhát és a fürdőszobát korszerűsítették, mindent egybevetve pedig közel minden második felújítás (48%) érintette a fürdőszobát. Az utóbbiban elvégzett munkák között a festés (63%) a legjellemzőbb, de szorosan követi ezt a burkolás (58%), a mosdókagyló (56%) és a szerelvények (55%) cseréje, beépítése is. A jövőbeli terveket illetően közel azonos százalékban van igény a szerelvények és a fürdőkád lecserélésére (62-61%), de sokan vágynak új mosdókagylóra (50%) és fürdőszobabútorra (44%) is.

A fürdőszoba felújításával, átalakításával kapcsolatos beszerzéseknél a termékek tartóssága (76%) és a megfelelő ár-érték arány (70%) a legfontosabb szempontok. Ezt követi az energiatakarékosság figyelembevétele, ami a válaszadók 53%-ánál alapkövetelmény. A dizájnt a megkérdezettek 38%-a tette a nagyon fontos kalapba, elsősorban a 30-39 évesek és az 50 év felettiek.

„Noha a fürdőszobafelújítások zöme praktikus okokra vezethető vissza, egyre fontosabb szempont a stílus és a trendek is” – fogalmaz Deli Viktória, a Strohm Teka magyarországi marketingigazgatója, aki szerint az energiaárak elszabadulása miatt a felújítók várhatóan az energiatakarékosságra is jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek, mint korábban. Ugyanakkor az egyedi jellemvonások is dominálnak: a kutatásra válaszadók közül minden ötödik ember ügyel arra, hogy a helyiség tükrözze a lakástulajdonos személyiségét.

Lapozz a folytatáshoz!

Oldalak

Home&Design
Sztárok
Jeremy Irons kisebbik fia, Max pont olyan megnyerő és sármos, mint világhírű édesapja.
Fashion&Beauty
Mióta a brit királyi család tagja, Katalin hercegnének rengeteg szabályt kell betartania – a lista pedig nemrég egy újabb kiegészítéssel bővült.
Sztárok
Nem is akármilyen alkalomból posztolta az eddig sosem látott képet, gyermekei ugyanis betöltötték a 18. életévüket.