Home&Design

Mélyrepülésben a budapesti lakásárak: van olyan kerület, ahol a 10 százalékot is eléri a csökkenés mértéke

Tavaly év végén jelentősen csökkent a használt téglalakások és panelek ára a fővárosban.

Az V. kerületben továbbra is aranyáron mérik a lakásokat

2022 végén csökkent a Budapesten a használt téglalakások és a panelek ára – tudatta közleményében az Otthon Centrum (OC).

Az ingatlanközvetítő hálózat információi szerint a fővárosban a használt téglalakások ára 3,5 százalékkal, a paneleké 2,5 százalékkal mérséklődött tavaly a negyedik negyedévben az előző három hónaphoz képest.

Az OC hozzátette: 2022-ben az év utolsó három hónapjában a budapesti téglalakások átlagos négyzetméterára 963 ezer forint volt. A legdrágább továbbra is az V. kerület 1,2 millió forintos átlagos négyzetméterárral, amelyet a II. és III. kerület követ 1,12 millió forinttal.

A fővárosban a téglalakások árai 2022 harmadik negyedévéhez képest hektikusan alakultak: az I. kerületben 8 százalékos, míg a IV., V., XII. kerületben 10 százalékot meghaladó áresést tapasztaltak. Ugyanakkor ez utóbbi három kerületben volt a legnagyobb mértékű áremelkedés tavaly a harmadik negyedévben. A másik véglet a III. és X. kerület volt, ahol 15 százalékkal emelkedtek az árak negyedéves szinten.

2022 emellett a panellakások piacán is fordulatot hozott. A házgyári lakások átlagos négyzetméterára 743 ezer forint volt tavaly az év utolsó három hónapjában, 2,5 százalékkal alacsonyabb az előző negyedév átlagánál.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

(24.hu)

Fotó: 123rf

Különleges otthonra vágysz? Díszítsd fel az ötödik falat a lakásban és garantáltan egyedi leszel. A belsőépítészek szerint erre a legegyszerűbb mód a tapéta. Máris mutatjuk, hogyan kezdj neki.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Home&Design
Sztárok
A brit királyi család hivatalos programjai kívülről gyakran könnyednek és spontánnak tűnnek, a háttérben azonban minden apró részlet szigorúan megtervezett. A nyilvánosság elől rejtve olyan...
Lifestyle
A nyári hőség nemcsak napközben, hanem éjszaka is megkeserítheti az életünket, de néhány egyszerű trükkel sokkal pihentetőbbé tehetjük az alvást. Egy alvásszakértő most elárulta, melyik testhelyzet...
Fashion&Beauty
Ha nyár, akkor figyelemfelkeltő színek! Letícia királyné ezúttal egy lenyűgöző kék összeállítással hódította meg a nyilvánosságot, a ruha ráadásul nemcsak a tekinteteket vonzotta, hanem a...
Lifestyle
A Bikára olyan különleges élmények várnak, mintha egy romantikus film díszleteibe csöppent volna - íme, a júliusi előrejelzésünk szerelem fronton!
Egészség
A 40 fokos hőségben a szervezet működése alapvetően megváltozik, és az étkezésnek ehhez kell alkalmazkodnia.
Lifestyle
Egyre többen vásárolnak powerbanket, vagyis külső akkumulátort az utazáshoz, de egyáltalán nem mindegy, ezt hogyan veted be.