Bárcsak ne próbálta volna ki a TikTokon látott szépségtippet, a látása bánta
Pontosan emiatt mondogatják, hogy ne higgy el mindent, amit az interneten látsz. Egy fiatal lány TikTokon látott egy szépségpraktikát, ami teljesen tönkretette az arcbőrét és egy időre meg is vakult tőle.
Rosszul sült el a neten tanult szépségpraktika
A 21 éves Tilly Whitfeld neve az ausztrál Big Brother-nézők számára nem teljesen ismeretlen, a lány ugyanis részt vett a valóságshow legújabb évadában. A műsorban szinte sosem lehetett látni az arcbőrét, mert mindig eltakarta valamilyen sminkkel vagy arcpakolással – írja a 24.hu. Kiesése után azonban úgy döntött, a közösségi oldalán megosztja, hogy miért volt erre szükség, és remélhetőelg ezáltal mások tanulhatnak az ő hibájából.
Tilly a TikTokon látott egy szépségpraktikát, ami alapján megpróbált kamuszeplőket csinálni magának otthon egy hagyományos varrótű és némi tinta segítségével. Ahogy sejteni lehet, nem sült el túl jól a dolog. A kezelés még nem fájt neki, ezért jó darabig folytatta, ugyanis videóból, ahonnan az infót szerezte, az derült ki számára, hogy csak fél év után lesz eredménye az egésznek. Az eredmény hamarabb eljött, de nem az volt, amire számított.