Fashion&Beauty

A szaunázás hatásai a bőrre: valóban segít a szépségápolásban?

Bizonyos bőrtípusnak nem ajánlott

A Pennsylvania Egyetem orvosi karának professzorai szerint a másik óriási tévhit az, hogy a szaunázás segít megszabadulni a bőrproblémáktól. Nem lehet "kiizzadni" a mitesszereket, és nem tünteti el az arcon lévő foltokat, pattanásokat sem. Érdekes, hogy ez a feltételezés még ma is erősen él a köztudatban, hiszen ellenkezőjét már a '60-as évek végén alátámasztották egy kísérlettel. Huszonöt nőt kértek meg arra, hogy három hónapon át naponta két-három alkalommal szaunázzanak, de a végén nem tapasztaltak javulást a bőrük állapotában, csak jobb lett tőle a közérzetük.

Egyébként a bőrgyógyászok kifejezetten tanácsolják, hogy akik problémás bőrrel (túl zsíros, aknés) rendelkeznek, inkább ne használják a szaunát, mert - ahogy fentebb is említettük - a gőz okozta kiszáradás ellen a bőr úgy védekezik, hogy csak még több olajat termel, ezáltal fokozza a kellemetlenségeket. A nagyon száraz bőrűeknek sem kifejezetten ajánlott, pont az előbb már kifejtett okok miatt.

Összességében tehát a szaunázás jót tesz a közérzetnek, fokozza a vérkeringést, de a szépségápolásban nem játszik túlzottan szerepet.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
Leadfotó: 123rf

Oldalak

Fashion&Beauty
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...