Fashion&Beauty

Az 5 legzseniálisabb sminktipp, amit profi sminkesektől hallottunk

A profi sminkeseknek megvannak a bevett kis módszereik, gyakran nem úgy használják a sminktermékeket és kozmetikumokat, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Most elárulnak 5 apró trükköt, amit előszeretettel alkalmaznak, és amire több éves kísérletezgetés után jöttek rá.

Mire is jó egy ragasztószalag?

„A legvalószerűtlenebb dolog, ami mindig van nálam, az a ragasztószalag. Számtalan dologra jó. Gyorsan el lehet vele távolítani a hámló bőrt, fel lehet készíteni vele az ajkakat a rúzsozásra, mert leszedi a kicserepesedett részeket és az elmaszatolódott szemsminket is ki lehet vele javítani, anélkül, hogy az alapozást elrontanánk. Ráadásul stencilként is használható drámai szemhéjtus vonalakhoz.” – Robin Black

Korrektor helyett rúzs

„Kifogytál a korrektorból? A szem alatti elszíneződést rúzzsal is el lehet tüntetni. Világos bőr esetén fogj egy matt barack árnyalatot, sötétebb bőrnél pedig egy korál árnyalatú rúzst. A meleg, narancsos pigmentek semlegesítik a szem alatti kékes és lilás tónusokat.” – Marlena Stell

Itt hosszabbítsd a pilláid

„A hosszabbító szempillaspirált a pupilla feletti részen alkalmazom, a külső szemzug helyett. A szemek így nagyobbnak tűnnek.” – Maya René

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.