Fashion&Beauty

Nagyon kínos! A döntőben viselt ruhája miatt cikizik a Miss Universe magyar versenyzőjét

Miss Hungary egy tízezer forintba kerülő fast fashion ruhában feszített a nemzetközi szépségverseny döntőjében, míg a többiek a nemzeti viseletüket öltötték magukra.

Mindenki ezen csámcsog most

Kínos helyzetbe került Jázmin Viktória, a Miss Universe idei magyar színekben versenyző szépségkirálynője. Múlt vasárnap tartották meg a világ legszebbjét választó verseny döntőjét Izraelben. Az este folyamán a 80 versenyző több öltözetben is bemutatkozott, az egyik körben pedig a 70. jubileumi szépségverseny résztvevőinek nemzeti viseletben, de legalábbis egy, az országuk által inspirált ruhában kellett felvonulniuk. Ezekben az esetekben általában az a jellemző, hogy a hölgyek feltűnő, extravagáns, a kultúrájukat és országukat bemutató jelmezekben vonulnak fel, ez pedig idén sem volt másképp. Miss Hungary azonban meglehetősen kilógott a sorból.

Ahogyan azt a 444.hu kiszúrta, Jázmin Viktória egy látványos, matyómintás kosztüm helyett egy szimpla vörös ruhában volt, ami jelenleg 9995 Ft-ért kapható a Zaránál (ha szeretnél szilveszterkor szépségkirálynőnek öltözni, érdemes sietni a rendeléssel, cikkünk megjelenésekor ugyanis már csak egy méretben volt elérhető a ruha a fast fashion üzlet honlapján). A magyar virtust egy óriási zászló hivatott szimbolizálni a fináléban.

A közösségi oldalakon meglehetősen elszabadultak az indulatok, Lakatos Márk stylist Instagram-sztoriban akadt ki, Herczeg Zoltán divattervező pedig Facebook-posztban mondta el a véleményét. A kommentelők is szétszedik Jázmin Viktóriát, de egy korábbi szépségkirálynő védelmébe vette. A 2005-ös Miss Universe magyar versenyzője, Proksa Szandra a Blikknek azt mondta, szerinte jogtalanul bántják Viktóriát, mert ő nem tehet erről az egészről. Elmondása szerint ezeken a versenyeken „az országok és a szépségiparaik versenyeznek, bármennyire is szörnyen hangzik, a résztvevők csak bábuk, akiket szépen felöltöztetnek a megfelelő jelmezekbe”. Proksa azt is elmondta, szomorúnak tartja, hogy a magyar csapat ennyivel letudta ezt a fordulót, pedig sok potenciál lett volna benne.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Lapozd fel a galériánkat, melyben összegyűjtöttük a legizgalmasabb nemzeti öltözékeket, és azt is megmutatjuk, hogy mit viselt Viktória!

Az orosz kislány már most sikeres modellkarriert tudhat magáénak, évek óta pózol divatmagazinok címlapján.

Leadfotó: facebook.com/enpofficialph

Oldalak

Fashion&Beauty
Fashion&Beauty
Amikor ma a magas sarkú cipőre gondolunk, a legtöbb ember lelki szemei előtt kecses női sziluettek, vörös szőnyeges gálák vagy az elegáns irodai szettek jelennek meg. A tűsarok a nőiesség, a csábítás...
Lifestyle
Teljesen más teregetési módszert kell bevetni a mosás után, mint amit eddig alkalmaztunk.
Lifestyle
Bár a ducibb újszülötteket gyakran tekintik az életerősnek, és a magas születési súly önmagában nem jelent betegséget, ugyanakkor a legújabb kutatások szerint összefüggés lehet születés súly és a...
Lifestyle
Bár a mesterséges intelligencia nagyon erősen fejlődik, de vannak dolgok, amikben nem szabad teljesen megbízni az AI-ban.
Egészség
Ha szeretnél megszabadulni néhány pluszkilótól, de esténként nem akarsz éhesen lefeküdni, érdemes olyan könnyű, mégis tápláló vacsorákat választanod, amelyek hosszabb időre eltelítenek.
Lifestyle
Igen, egy jegyüzértől kaphatunk olyan jegyet, ami valóban jó, de akkor hoz hasznot a dolog igazán, ha olyan jegyet ad el, ami hamis.