Fashion&Beauty

"Van Isten, de nem öltöztetném zakóba" - Ma 83 éves Giorgio Armani

A 21. század és a leányvállalatok

A "dolgozó nő" stílusát Giorgio úgy alkotta meg, hogy figyelembe vette a mindennapi hivatalos megjelenés előnyeit: semleges, nem túl feltűnő színek, időtlenséget tükröző elegáns darabok, klasszikus stílus, kényelemes fazonok. Idővel azonban gondolt a fiatalabb korosztály számára is, és sorra jöttek létre leányvállalatai. Az Emporio Armani egy elérhetőbb árat képviselt a fiatalabb korosztály számára, ahol a tervező egy merészebb szín- és mintahasználatot mutatott be. Aztán jött az Armani Exchange (A/X), a fast fashion előhírnöke. Az Armani Jeans a sportos stílus jegyében született meg, és az sem volt mindegy, hogy mit viselünk a ruha alatt. Az Armani Underwear alsónemű kollekciója is nagy sikerrel debütált, nem kevésbé a Swimwear fürdőruha kollekciói. Élettel teli, dinamikus modelljeivel meghódítótta a 2000-es éveket is.

A vörös szőnyegen

Öltözetei mellett kiegészítők tervezésével is elkezdett foglalkozni, bár sohasem tulajdonított nagy szerepet a túlzó cicomázásra. Táskái, cipői, órái és napszemüvegei mellett fontosabbnak tartotta, hogy 2001-ben felavatták Milánóban az Armani színházat. Sőt, szponzorálni kezdte a Miláno A csoportban játszó kosárlabdacsapatát, amely onnantól kezdve Emporio Armani Milano néven szerepel a sporttörténelemben. Az meg csak hab a tortán, hogy Dubai legmagasabb felhőkarcolójában avatták fel az Armani Hotelt, amiből azóta már Milánóban is felépült a második.

Élete számtalan mérföldköve közül azonban a divatszakma számára talán a legfontosabb, hogy 2005-ben Párizsban mutatta be az Armani Privét. Ezek az Haute Couture kreációk azóta is gyakran főszereplői a rangos díjkiosztó gáláknak, és ezekért a viselhető alkotásokért szinte versengenek a vörösszőnyegen felvonuló sztárok.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Giorgio Armani 83 éves. Nem szeret előre tervezni, nem tudja mikor van az elég, és mikor adja át a stafétabotot. Egyetlen dologban reménykedik csak, hogy az Armani név Armani nélkül is fönnmarad.

"Nagy kár lenne, ha velem együtt mindennek vége szakadna. De mostantól jöhet a vég, már mindenek fölött ott lebeg Armani szelleme."

Ariana Grande: a stílusikon, aki példakép a fiatalok számára

Az amerikai színész- és énekesnő fiatal kora ellenére már lassan egy évtizede volt először látható a Brodway-en, amikor is nagy ismertségre tehetett szert. A fiatalabb korosztály körében vált igazán ismertté, amikor a Nicelodeon televíziós sorozatban tűnt fel, majd zenei pályáját is elindította. Ismerkedj meg Ariana Grandeval.

Fotók: Zámbó Vörös Viktória

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
Van, aki soha nem gondolkodott még el azon, melyik csuklójára csatolja fel az óráját, mások viszont tudatosan ragaszkodnak a megszokott oldalukhoz. De vajon puszta kényelemről van szó, vagy a...
Sztárok
A 48 éves Szutida thai királyné nemcsak elbűvölő szépségével és kifinomult öltözködésével hívja fel magára a figyelmet, hanem egészen különleges életútjával is.
Lifestyle
Bár a D-vitamin elengedhetetlen a csontok, a fogak és az immunrendszer megfelelő működéséhez, a téli hónapokban akár minden harmadik felnőttnél hiányállapot alakulhat ki a napfény hiánya és a nem...
Sztárok
Úgy tűnik, a brit királyi családban továbbra sincs béke, egy bennfentes szerint ugyanis Vilmos herceg olyan álláspontra helyezkedett, amely még az édesapjával való kapcsolatára is hatással lehet.
Sztárok
Isabelle Huppert különleges szépségével, titokzatos kisugárzásával és felejthetetlen alakításaival írta be magát a filmtörténelembe, és bizony 73 évesen is képes minden tekintetet magára vonni.
Fashion&Beauty
Ha van egy szín, amely idén könnyedén háttérbe szoríthatja a ruhatárak örök klasszikusát, a feketét, akkor az a csokoládébarna. Gazdag, meleg árnyalata egyszerre elegáns és modern, ráadásul a...