Fashion&Beauty

Igazán egyedi kiegészítőre vágysz? Ezek a dizájn noteszek mindenkit elvarázsolnak!

Az idén 35. születésnapját ünneplő Lizzy Card Papír Kft. Lakatos Márkkal kezd közös munkába idén szeptembertől. A sokoldalú stylist kreatív tanácsadóként kapcsolódik majd a nagy múltú papír-írószer gyártásával és forgalmazásával foglalkozó céghez. (x)

"Az ember notesze olyan, akár egy táska vagy cipő"

A hírt a Lizzy Card a hétfőn megrendezett, nagyszabású partnertalálkozóján jelentette be a Várkert Bazárban. „A noteszek, naptárak dizájnja ma már dinamikusan követi az aktuális divatot, éppúgy stílus kiegészítőként szolgálnak, mint egy táska, vagy egy cipő. Ezért is örülök a felkérésnek, izgalmas terveink vannak a következő évre“ – mondta el Lakatos Márk a Lizzy Carddal való együttműködéséről.

Új, tiniknek szóló dizájn

A 90-es évek óta zavartalanul működő cég, túl egy sikeres tulajdonosi generációváltáson, a jövő évben ismét újításokra törekszik. A klasszikus értékek megtartása mellett a cég vezetői fontosnak tartják, hogy lépést tartsanak az új generációk trendjeivel, így a Lakatos Márk közreműködésével tervezett Lizzy Card saját kollekció mellett egy új, tiniknek szóló brand bevezetésén is dolgoznak.

Minden forint jó helyre megy

A számos izgalmas bejelentés mellett a tulajdonosok egy fontos hírrel is készültek: az Autistic Art Alapítvánnyal közösen új termékkollekció kerül forgalomba, mely termékek dizájnja az alapítvány által támogatott gyermekek rajzaiból készült. A kollekció eladott termékei után a Lizzy Card támogatást nyújt majd a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó alapítványnak.

35 évbe sok minden belefér

A hazai tulajdonban lévő vállalat az elmúlt tíz évben évente kétszer szervez hasonló, nagyszabású eseményt vevői és beszállítói részére, azonban az idei esemény a megszokottnál formabontóbbra és izgalmasabbra sikerült. A gálaest három részes műsorát szintén Lakatos Márk és csapata álmodta színpadra. Az est legfontosabb része a külön erre az estére elkészített, a cég 35 évét bemutató image-film volt, amelyet az a Jimy J. Hollywood készített, aki az idei cannes-i filmfesztiválon a 25 dollár című filmjével nagy sikert aratott.

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
Húsvétkor a magyarok egyszerűen bolondulnak a kalácsért. Viszont vannak olyanok, amik nem a legjobb minőségűek. Van, amibe mi is belefutottunk.
Lifestyle
Egyre több az internetes bűnöző, akik ugye nem csak az OTP Bank nevében telefonálgatnak. Most egy nyugdíjast túlságosan is könnyű volt behúzni a csőbe.
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!