Fashion&Beauty

A bemutató, ahol a plus size modell kapta a legnagyobb tapsot

Az év talán legszexibb divatshow-ján jártunk, amelynek nincs párja Európában. De mégsem ettől volt igazán különleges. Élménybeszámoló következik!

Más, mint a többi

Ha olasz divatról beszélünk, talán mindenkinek Milánó ugrik be elsőként, mint a topikhoz szorosan kapcsolódó város. Persze a divathetek, sok luxusmárka központja mind itt található és az influencerek is itt fotózkodnak talán a legszívesebben. Van azonban egy brand, amely nem hajlandó beállni a sorba és elveszni a divatdömpingben, ezért bemutatóit minden egyes alkalommal saját központjában rendezi meg, Veronában. A magyarok által is nagyon kedvelt Calzedonia cégcsoport idén ősszel is megszervezte almárkájának, az Intimissiminek őszi-téli eseményét, amelyre mi is meghívást kaptunk.

Számomra már nem ez az első alkalom, hogy az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem a divatcég nagyszabású eseményeinek valamelyikén az anyaországban. Mégis, minden egyes alkalommal ugyanolyan izgatottan és lelkesen vártam az utat és a show-t, mint az első látogatásomkor, mert tudtam, hogy hatalmas élményben lesz részem.

Ez természetesen ezúttal sem történt másként, azzal a különbséggel, hogy először volt lehetőségem a vállalat három márkája közül (Calzedonia, Tezenis, Intimissimi) a legelegánsabb rendezvényén részt venni. Hogy az Intimissimi show más lesz, mint a többi, azt már abból sejteni lehetett, ami a szállodába érkezéskor a szobámban várt rám. Egy gondosan kikészített csomagot találtam az asztalon benne egy gyönyörű felsővel, amely pont az én stílusom, különleges hajápoló szerekkel, valamint egy exkluzív meghívóval a rendezvényre, amelynek témája a szexisen hangzó White Cabaret volt.

Másnap a hotelben elköltött reggeli után az influencerekből és újságírókból álló magyar csapat a nyakába vette a várost. Az esős idő ellenére mindenki örült, hogy felfedezheti a környéket, a gyönyörű épületeket, a romantikus utcácskákat és a legjobb fotó-spotokat. És mire mindenkinek kedve támadt a szelfizéshez és fényképezkedéshez, még az eső is elállt. Ezt a lehetőséget én sem hagyhattam ki.

Nem sokkal az autentikus ebéd után már neki is láttunk a készülődésnek. Elegáns eseményre készültünk, így a bőröndökből előkerültek a koktélruhák, magas sarkú cipők és sminkkészletek, hogy mindenki a legjobb formáját nyújthassa. Persze a fő attrakció nem mi voltunk, hanem a meghívott díszvendégek, a márka arcai: Sarah Jessica Parker színésznő, Irina Shayk szupermodell és Chiara Ferragni influencer és instagram-modell. Bíztunk benne, hogy talán nekünk is lesz lehetőségünk ha egy interjúra nem is, de legalább egy fotóra elkapni őket.

White Cabaret

A márka divatbemutatóinak kulcseleme minden egyes alkalommal a fashion gallery-ként emlegetett kiállítótér, ahol izgalmas elemek és fotóhelyszínek között mutatják be a legújabb kollekciót.

Persze az influencerek sem hagyták ki a mesés, instagramra kívánkozó helyszíneket - erről itt írtunk bővebben -, de én is kedvet kaptam pár kép erejéig a “pózoláshoz”.

Miután elkészültek a tökéletes fotók, elfoglaltuk helyünket az est főhelyszínén. Fények mindenütt, hatalmas csillárok drámai kristály részletekkel és a café chantant stílus határozta meg a helyszín hangulatát. A show már jóval a modellek színpadra lépése előtt elkezdődött: a kifutó mellett elképesztően szép táncoslányok szórakoztatták művészi mozdulataikkal a közönséget. Már itt tudtuk, hogy különleges atmoszféra hatja majd át a bemutatót, hiszen a fehérneműbe bújtatott hölgyek lámpaburát viseltek a fejükön kiegészítőként, olyan hatást keltve, mintha most léptek volna le egy groteszk ám szemet gyönyörködtető festményről, amelyről nem tudod levenni a szemed.

A nézők között pedig ott voltak az este legnagyobb sztárjai is: a stílusikon Sarah Jessica Parker csak úgy ragyogott.

Irina Shayk a maga természetes szépségével bűvölte el a vendégeket. Hibátlan szettjét mi is megirigyeltük.

Chiara Ferragni pedig az újhullámos fashionistákat, a friss generációt képviselte. Pimasz, mégis nagyon stílusos megjelenése csak úgy vonzotta a tekinteteket.

A kifutón a 2019/20-as őszi-téli fehérnemű kollekció darabjai mutatkoztak be: háromszög melltartók és francia fazonú csipke alsók, a különböző színárnyalatokban játszó balkonett melltartók, hozzájuk passzoló alsórésszel, pánt nélküli melltartók és csipke bodyk.

Ezután következtek a minták: leopárd és kígyóminta, Eszterházy-kockás, sakktábla minta és az apró pöttyök. Esti viseletként a dévoré bársony rojtos díszítéssel, budoár stílusú csipke és csillogó arany díszítések a fehérneműkön.

A kifutón most is hibátlan alakkal megáldott, bájos arcú lányok vonultak végig, akik természetesen megkapták a megérdemelt tapsot a közönségtől. Azonban szívmelengető érzés volt az, amikor színpadra lépett a show egyetlen plus-size modellje, a nézők hatalmas üdvrivalgásban és ujjongásban törtek ki. Azt hiszem, ez az apró mozzanat tökéletesen jelzi, hogy igenis megfér egymás mellett a klasszikus értelemben vett “modell-alkat” és az átlagos nőhöz sokkal közelebb álló formás, nőies test.

A csodás női modelleket a férfiak követték, akik az Intimissimi Uomo darabjait mutatták be. Klasszikus stílusú egyszínű vagy elegáns motívumokkal díszített pizsamák, köntösök, kényelmes és sikkes nadrágok mutatkoztak be különböző anyagösszetétellel, amiket otthoni viseletre terveztek. Majd ezután következtek az olyan örökzöld klasszikusok, mint az elegáns knitwear felsők és természetesen nem hiányozhattak alsónadrágok sem.

A fantasztikus bemutató és show után azonban még nem ért véget az este: a vendégek és a modellek együtt táncoltak hajnalig a white cabaret díszletei között. Én pedig ismét úgy hagytam el Olaszországot másnap, hogy hálás voltam, amiért ismét ilyen páratlan élményben lehetett részem.

Nézd meg a nagyszabású rendezvényről készült videót és gyönyörködj a szebbnél szebb darabokban!

Fotók és leadfotó: Femcafe.hu/Sajószegi Veronika, Intimissimi

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.
Utazás
Home&Design
Végre egy ház, amit tényleg bárhova magaddal vihetsz, felépítése ugyanis csupán 6 órába telik. A belső tereitől pedig egyenesen padlót fogsz.