"A zenében szabadnak érzem magam" - Fábián Juli

Fábián Julianna, azaz Juli a hazai zenei élet egyik izgalmas hangú és sokszínű egyénisége. Terveiről, a zenéről és magánéletéről faggattuk a fiatal énekesnőt.

A zene eddig végigkísérte az életed. A jövőben tervezed, hogy egyéb szakterületen is bizonyíts, hisz például a Külkereskedelmi Főiskolán szereztél diplomát?

Juli: 2003-ban diplomáztam a Külkeren, de nem tervezem, hogy ezen a területen helyezkedek el. Persze a tanultakat nagyon jól tudom hasznosítani a mindennapokban is, így aztán nem mondhatom, hogy teljesen eltértem a szakmámtól, hisz a PR, a marketing és a nyelvek használata most is fontos. Egyébként nagyon szeretek még írni is, ilyen-olyan formában űzöm folyamatosan. Tehát szóba jöhet még az újságírás vagy a próza, vagy ha már zene, akkor a szövegírás.


Énekelni vagy dalszöveget írni szeretsz jobban?

Juli: Énekelni szeretek a legjobban. A dalszöveg az egy kötött dolog, míg az éneklés teljesen szabad. Mivel szöveget is írok és éneklek is, a zenében érzem a legszabadabbnak magam. A szavaknak és a nyelvnek van egy kötöttsége, ritmikája, amit muszáj, hogy az ember tiszteljen. Nem lehet angolul vagy magyarul olyan szöveget írni, ami ritmikailag eltér a dallamtól, vannak szabályszerűségek melyeket követni kell. Angolul írni kicsit nehezebb, míg a magyarban nagyon nehéz értelmes, szép, de mindemellett tartalmas szöveget írni. A kreativitásom legszabadabb áramlása a zene, de a szöveg egy teljesen más dimenzió, azonban erről sem mondanék le szívesen.


Bár jazzénekesnőnek tanultál, számos más műfajban kipróbáltad magad. Van esetleg olyan kedvenc dalod vagy előadod, aki meglepően távol áll az általad képviselttől?

Juli: Nagyon sok ilyen van. Akár népzenéről, világzenéről, rockról, bluesról, popról vagy klasszikusról beszélünk, mindegyik területen tudnék olyat mondani, aki viszonylag távol áll tőlem, mégis nagyon szeretem és tisztelem. Sebők Ferencet, Sebestény Mártát és Palya Beát például nagyon szeretem, pedig ők se jazzt, se popot nem szoktak csinálni. Stinget, Sealt, a U2-t és a Red Hot Chili Pepperst is imádom. Sok olyan zenekart tudnék mondani, akiket régen vagy most hallgattam, akiknek egészen más a felfogása és a kifejezéseszköze, de engem ezek a dolgok gyönyörködtetnek. Az is elvarázsol, hogy milyen sokféle módon lehet kifejezni hasonló érzéseket, gondolatokat.

 

Egy lemez elkészítése során melyik munkafolyamatot tartod a legnehezebbnek?

Juli: Ha van egy megérett, megírt anyag, akkor azt felvenni gyerekjátéknak tűnhet, ha be van gyakorolva, sokszor eljátszottuk. A stúdiózás nem olyan nehéz, ha tényleg ki van találva minden. Számomra talán a szervezési folyamatok szoktak, ha nem is gondokat, de nehézségeket jelenteni. Nagyon sok meló, futkosás, szervezés, hogy legyen anyagi háttere egy lemeznek, hogy szép legyen, a feladatok szervezetten menjenek.

2010-ben dalszerzőként díjaztak (UK Songwriting Competition), 2007-ben és 2008-ban pedig az egyik legismertebb jazz-énekversenyen , a Montreux Jazz Voice Competition-ön lettél döntős. Tavaly pedig elnyerted a Lakatos-Ablakos Dezső Ösztöndíjat. Melyik helyezésedre, elismerésedre vagy a legbüszkébb?

Juli: Mindegyikre nagyon büszke vagyok. Bár Montreux különösen fontos volt számomra, hisz az volt az első igazi bemutatkozásom, ráadásul nagyon izgultam. Valahogy ott bizonyosodtam meg róla, hogy van helyem a nemzetközi mezőnyben. Mondhatjuk, hogy egy mérföldkő volt. Minden elismerésnek örülök, de a Lakatos-Ablakos Dezső Ösztöndíjnak különösen, hisz évente 3 fiatal jazz-zenésznek adják. Énekes nagyon rég kapta meg, illetve nők sem gyakran.

2009-ben szerepeltél a Poligamy című filmben. Milyen volt részt venni a forgatásokon?

Juli: Nagyon élveztem, szeretek mindig magamfajta művészekkel barátkozni, eszmét cserélni, röhögcsélni, dolgozni. Akár képzőművészekről, akár színészekről, akár rendezőkről van szó, mindig nagyon érdekes számomra, hogyan gondolkodik az életről, a világról, a művészetről. Nagyon kedvesek voltak velem a stábtagok, mind hihetetlenül barátságosak voltak. Mivel én egy jazzénekesnőt alakítottam így testhezálló volt a szerep, de nagyon izgalmas volt. Bármikor szívesen csinálnék ilyet újra.

 

A nézők szavazatai alapján továbbjutottatok az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. Hogyan készültél a megméretetésre? Volt valami babonád?

Juli: Arra nem jutott időm. Rettenetesen sok dolgunk volt, megszervezni, kitalálni, átalakítani kicsit az új formánkat a döntőre. Egyfajta dömping indult el onnantól kezdve, hogy kiderült, hogy a legjobb húszban vagyunk. Nem volt időm és energiám apróságokra figyelni, versenyt futottunk az idővel, hogy mindennel elkészüljünk. Nem sokat aludtam, viszont annál többet izgultam. Egyszer azonban kaptam egy szerencsepénz a stábból valakitől. A barátom is adott egy puszit, megszorította a kezem miközben azt mondta hajrá. Nekem ez számított, ez volt az, ami meglendített.

Milyen érzés volt, hogy a fináléban nem ti jutottatok tovább?

Juli: Mi azért neveztünk be, mert a kiadónk javasolta. Elég szigorúak voltak a kritériumok a dalokkal kapcsolatban, így csak egy dalunk volt megfelelő. Mi akkoriban a nagylemezünkön dolgoztunk. Ezzel a számmal kellett tehát indulnunk, ami akkor még egyáltalán nem tűnt esélyesnek. Más hangulata és stílusa van, mint az előző Eurovíziós daloknak, már azon is meglepődtünk, hogy a legjobb húszban bekerültünk. A zsűrinek is hálásak voltunk, de a közönség egyszerűen hihetetlen volt. Óriási öröm így továbbjutni. A kitűzött célt messze túlszárnyaltuk, többet kaptunk, mint reméltük. A rajongói táborunk is hatalmasat nőtt ez idő alatt, a koncertjeinkre hetek óta nincsenek jegyek, a sajtó megkereséseknek pedig még mindig nincs vége.

Szerinted mi a sikeres dal ismeréve?

Juli: Szerintem a muzikalitás, a zenei gazdagság. Van azonban valami fűszer, amiről nem tudni, hogy mi az. Ami valahogy a bőröd alá hatol, a zsigereidig és nem tudsz szabadulni tőle. Nincs rá recept, egy titok, aminek nem tudom, hogy meg lehet e ismerni a fortélyát. Van valami, ami működik és van, ami egész egyszerűen nem. Ha ezt a valamit lehetne ismerni, sokkal egyszerűbb lenne a világ, de talán kevésbé izgalmas.

Eddig egy szűkebb réteg ismerte a neveteket, a műsornak köszönhetően azonban nagyobb nyilvánosságot kaptatok. Hogy éled ezt meg, mennyire lett betáblázottabb az életed? Hogy hatott a magánéletedre ez a változás?

Juli: Amíg a műsor ment, gyakorlatilag enni sem volt időm, hisz folyamatosan csörgött a telefon. Ez egy ideig tartható, aztán eljön egy pont, ahonnan ezt már nem lehet bírni. Muszáj feltöltődni és megszabni egy határt. Most sokkal komolyabban kikapcsolnom telefont, este vagy hétvégén nem veszek fel bejövő hívást, mert így nem lehet nyugodtan élni, dolgozni, pihenni. Azt érzékelem, hogy egy jó ideje alapból sűrű az életem. Muszáj, hogy az ember ragaszkodjon dolgokhoz, a kikapcsolódáshoz, különben hamar ki lehet égni. Sok mindent megváltoztatott a verseny, de a célunk még mindig ugyanaz, mint a legelején.

 

Szerző: Nyárondi Szandra

 

Oldalak

Szólj hozzá Te is!