Egészség

Húszmillióval nőhet a rettegett népbetegség áldozatainak száma - akár te is érintett lehetsz

Életünk minden területére hatást gyakorol

A világ egészségügyi miniszterei 2015-ben elfogadtak egy globális akciótervet, amelyben a korai diagnózis és gondozás is szerepelt, de a 2025-re kitűzött célok megvalósításában nagy a lemaradás a WHO szerint.

Katrin Seeher, a WHO mentális egészégügyi hivatalának szakértője rámutatott, hogy a demencia globális közegészségügyi probléma, és nem csak a szegény vagy közepes bevételű országok számára. Ugyanakkor a gyógyszerek, a házi gondozás és a higiéniai termékek a gazdag országokban jobban elérhetők.

A demencia befolyásolja a memóriát, a tájékozódást, a tanulási képességet, a beszédet, az ítélőképességet és a mindennapi feladatok elvégzésének képességét. Seeher megjegyezte, hogy a demencia a 65 éven aluliakat is érintheti, a fiatal korban kialakuló demencia pedig az összes demenciás esetek 10 százalékát teszi ki.

A demencia kialakulása azonban nem elkerülhetetlen, és bizonyos kockázati tényezők csökkenthetők, például a magas vérnyomás és a cukorbetegség szűrésével, az étrend, a depresszió, valamint az alkohol- és dohányfogyasztás kontrolljával – emlékeztet a WHO.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Koronavírusra is tesztelték a pácienseket, de negatív eredmények születtek. A szakemberek szerint valószínűleg egy szúnyogok által terjesztett kór lehet a fertőzés oka, de ezt még nem sikerült kellő bizonyítékokkal alátámasztani.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Sztárok
Georgina Rodríguez maga volt a megtestesült elegancia Velencében a minap, amikor is egy sötétkék Gucci outfitben lejtett végig a Mr. Nelson, Did You Kill People? című film premierjének vörös...
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.