Egészség

Hatalmasat hibázott a Szent Imre Kórház - A körülmények miatt halt meg a baba

Élve született az a baba, aki a Szent Imre Kórház pszichiátriáján jött világra, csak később, a nem megfelelő kórházi körülmények miatt vesztette életét - derült ki egy friss vizsgálatból. A szörnyű eset még március elején történt, akkor arról szóltak a hírek, hogy a baba halva született.

Vizsgálat indult

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A fiatal nő március 8-án hozta világra a kicsit a Szent Imre Kórház Pszichiátriai Osztályán, ám a kórház csak napokkal később jelentette az esetet. Az intézményt helyszínelők és nyomozók lepték el, a rendőrség közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálta az esetet.

Az alapvető jogok biztosának hivatalból folytatott vizsgálatából most rengeteg súlyos alapjogsértésre és súlyos hiányosságra derült fény. A hvg.hu azt írja, a vajúdást, illetve a szülés kezdetét a pszichiátriai osztály zárt részlegének alkalmazottai annak ellenére nem vették észre, hogy az állapotos nőt – aki pelenkázva volt, és le is kötözték – a krízismegfigyelőben helyezték el és szigorú megfigyelés alatt tartották.

A gyerek feje és karja már jól látható volt, amikor az ápolók a nő segítségére siettek. Az ombudsman kiemelte: embertelen és megalázó, hogy az anyának egészen addig lekötözve kellett vajúdnia, amíg valaki észre nem vette, mi történik. A hatósági boncolás eredménye alapján azonban tény, hogy a gyermek élve született, halála a vajúdás és a szülés nem megfelelő körülményei miatt következett be.

Számtalan súlyos gond van még a pszichiátrián - kattints tovább!

Fotó: npr.org

Nem ez az egyetlen probléma

Még tartott az ombudsmani vizsgálat, amikor újabb jelzés érkezett a biztoshoz. A bejelentő rámutatott, hogy a Pszichiátriai Osztály szobái zsúfoltak, nincs ebédlő, társalgó szoba és vannak betegek, akiket csak a folyosón tudnak elhelyezni. Az alapjogi biztos szerint utóbbi sérti az emberi méltósághoz való jogot, és komoly probléma lehet az egy betegre jutó minimális terület biztosítása is.

Ausztriában olyan a kórház, mint egy szálloda

Kollégánk lélegzetelállító képeiért kattints!

Fotó: faktor.hu; Leadfotó: babycarejournals.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Sztárok
Míg a brit királyi családban karácsonykor szigorú szabályok uralkodnak, addig Katalin hercegné szüleinél egészen más elvek érvényesülnek, éppen ezért György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.
Christmas
A Liverpool magyar középpályása most először karácsonyozik közösen feleségével, Buzsik Borkával és közös kislányukkal. A szerelmesek most az ünnepi fenyőfájukat is megmutatták.
Sztárok
A televíziós hosszú éveken át vezette a Heti hetest című közéleti szórakoztató műsort, és rádiósként számos ismert produkcióhoz adta a nevét, az utóbbi években azonban eltűnt a nyilvánosságból. Csak...