Egészség

Otthoni praktikák a horkolás ellen - Tippek a szakorvostól

Minden korosztály problémája

A horkolás egyébként minden korosztály problémája, férfiaké, nőké egyaránt. „A 30 évesek között már a férfiak 20%-a rendszeresen adja ki a jellegzetes hangot éjszakánként, de a hölgyek 5%-a szintén horkant álmában. A kor előrehaladtával azonban egyre többen kezdenek horkolni, ami egyébként a férfiakra anatómiai okok miatt jellemzőbb. A 60 éves kort elérve az erősebbik nem 60%-a, míg a nők 40%-a rendszeresen horkol” - tette hozzá a szakorvos, aki azt is elmondta, hogy nem reprezentatív felmérések szerint a válási okok listáján a harmadik helyen szerepel a horkolás – csak az anyagiak és a hűtlenség előzi meg.

Mit lehet tenni?

A szakértőhöz gyakran fordulnak azért is, mert párjuk pihenését zavarja a horkolás. „Sokak csak háton fekve horkolnak, de testhelyzet változtatással ezt meg lehet szüntetni. A pizsama hátuljába bevarrt teniszlabda is jó megoldás lehet az enyhe horkolás megszüntetésére, emellett érdemes kerülni a lefekvés előtti alkoholfogyasztást és a késői vacsorázást is. A hálószoba átszellőztetésével, túlsúly esetén pedig fogyással is javíthatjuk a problémát, illetve a különféle gyógynövények felhasználásával készült torokspray a szájüreg hátsó részébe fújva egyszerű módon segítheti enyhébb esetekben a nyugodt alvást. Súlyos esetben azonban elengedhetetlen szakorvoshoz fordulni és kivizsgáltatni magunkat. A felső-légúti fizikális vizsgálatot követően az alvásról már hazavihető készülék segítségével is lehet tájékozódni, amely többek között a légzéskimaradást, a vér oxigénszintet, a pulzusszámot, a horkolást és akár a testhelyzetet is figyeli. Többféle kezelési lehetőség létezik – például műtéti beavatkozások a felső légutak területén modern rádiófrekvenciás technológiával, horkoláscsökkentő implantátum, szájba helyezhető eszközök vagy súlyos esetben a légsínterápia” – mondta el Dr. Buda Bernadett, aki hangsúlyozta, hogy ha az alvási apnoe tüneteit észleljük, mindenképpen forduljunk mielőbb szakorvoshoz!

Ha hasznosnak találtad a cikket, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Már 9 előtt csinálod? Alvászavart, drog- és alkoholproblémákat is okozhat ez a tevékenység

Fotó: streetwisenews.com; Leadfotó: streetwisenews.com
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Hiába húzunk tiszta huzatot az ágyra, van egy kellemetlen probléma, amely idővel szinte minden világos színű párnán megjelenhet.
Sztárok
Újabb utcai fotók bukkantak fel a közösségi médiában a 40. életévéhez közeledő Amber Heardről, aki a Johnny Depp ellen elveszített, gigantikus rágalmazási per után teljes visszavonultságban él...
Lifestyle
Egyre több gyakorlati tapasztalat világít rá a hazai REpont visszaváltási rendszer egyik legnagyobb, úgynevezett láthatatlan problémájára, amely naponta több tízezer műanyag palack újrahasznosítását...
Egészség
Nem minden, a szív számára kedvezőtlen étel tűnik elsőre egészségtelennek, ezért érdemes a megszokott fogásokkal kapcsolatban is tudatosabbnak lenni.
Sztárok
A Harry Potter-franchise évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend világszerte, a rajongók pedig a mai napig rajonganak a filmek háttérben zajló, sokszor egészen megdöbbentő kulisszatitkaiért.
Lifestyle
Rendkívül ritka és felháborodást kiváltó felvétel járta be a közösségi médiát: a Balaton szokatlanul alacsony vízállása miatt feltáruló tómederben kapta lencsevégre egy fotós a vízben dolgát végző...