Óriási hibát vétesz, ha a hűtőben tárolod a nyitott konzervet: nem is tudod, mekkora veszélynek teszed ki magad

Erre sokan nem is gondolnak

Nem minden konzerv tartalma ugyanolyan kockázatos, ám az biztos, hogy az erősen savas élelmiszerek – például a paradicsom, a citrusfélék vagy a gyümölcspürék – sokkal intenzívebben lépnek reakcióba a fémmel. A kutatások kimutatták, hogy ezekben az esetekben megnőhet a cink és a vas kioldódása, amely nemcsak az ízélményt rontja, hanem az egészségünkre is negatív hatással lehet. Emellett sok szó esik a BPA vegyi anyagról is is, amely egyes konzervek belső bevonatában található. Bár az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) jelenlegi álláspontja szerint a BPA a megengedett szinteken biztonságos, számos tanulmány arra figyelmeztet, hogy képes lehet megzavarni a hormonháztartást, mivel ösztrogénszerű hatást fejt ki. Ráadásul a „BPA-mentes” jelölés sem mindig jelent teljes biztonságot, hiszen gyakran hasonló vegyületekkel, például BPS-sel vagy BPF-fel helyettesítik, amelyek szintén gyaníthatóan hormonhatásúak. Mindezek miatt a szakértők azt tanácsolják: ne hagyjuk napokig a felbontott ételt a dobozban, különösen, ha savas, hanem inkább tegyük át jól záródó üveg- vagy rozsdamentes acéledénybe. Így megőrizzük a frissességet, és elkerüljük a felesleges kockázatokat.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Lapozz tovább!

Oldalak

Lifestyle
Vajon miért érzed úgy, hogy bizonyos dolgok újra és újra megtalálnak az életben? A maja horoszkóp szerint születésed napja nemcsak a személyiségedről, hanem a földi küldetésedről is sokat elárulhat.
Lifestyle
Hatalmas családi botrány kerekedett abból a lagziból, ahol a friss feleség titokban retusálta ki a fotókról párja legkedvesebb gyerekkori barátját.
Lifestyle
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.