Egészség

Ha ebből csemegézünk, csökken a szívbetegség és a rák esélye! Csak napi egy marékkal kell fogyasztani

Mogyoróvaj is jöhet - vagy mégsem?

A szakértők szerint a mogyoró például olyan egészséges, hogy még a mogyoróvaj is pozitív folyamatokat indíthat el a szervezetben. Bár mi ebben erősen kételkedünk, hiszen a só és a cukor mellett más adalékanyagok is lehetnek ebben a közkedvelt kencében, amik cseppet sem egészségesek.

Az Imperial College London 20 különféle tanulmányt elemzett és arra jutott, hogy azoknál az embereknél, akik naponta egy maréknyi magvat megettek, harmadával kisebb volt az esélye a szívbetegségek, és 15%-kal a rák kialakulásának. A kutatásból az is kiderült, hogy légzőszervi megbetegedések vagy diabétesz általi halálozás is csökken a magfogyasztástól.

A 20 grammos mennyiséget egyébként célszerű betartani, hiába eszünk ugyanis többet, a hatás nem fokozódik. Nekem van egy külön kis tégelyem a magvaimnak, minden reggel megtöltöm kb. egy marékkal, így napközben el tudom ropogtatni őket. Ha erre lusta vagy (megértem), akkor vegyél hétvégén egy csomag diót vagy pekándiót, és vidd be a munkahelyedre, így bármikor bekaphatsz pár szemet.

Csökkentik a vérnyomást és védik az ereket – A leghatékonyabb gyógyteák szívbetegeknek

A szívünk testünk motorja, így ha nem működik rendesen, a lehető leghatékonyabban kell kezelni, nehogy nagyobb baj legyen. Aki nem híve a gyógyszereknek, vagy egyszerűen csak szeretne a tabletták mellé egy kis természetes támogatást, annak a következő 6 gyógyteát javasoljuk: remek szíverősítők, érdemes megízlelni minden!

Fotó: dailymail.co.uk; Leadfotó: Healthy Diet Advisor

Oldalak

Egészség
Sztárok
A TV2-nál már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Lifestyle
Pillanatokon belül kiderül, hogy tényleg átlagon felüli-e az intelligenciád!