Egészség

Koronavírus - drámai állapotok Nagy-Britanniában

Zárások

A brit egészségügyi minisztérium kedd esti beszámolója szerint a legutóbbi 24 órában 423 675, április vége óta csaknem 48,5 millió koronavírus-szűrést végeztek országszerte, és eddig 2,1 millió teszt eredménye lett pozitív. Március eleje óta 68 304-en haltak meg Nagy-Britanniában Covid-19 betegségben. A brit kormány a múlt héten új koronavírus-variáns azonosítását jelentette be. A vizsgálatok adatai szerint a Nagy-Britannián belül mindenekelőtt Londonban és Délkelet-Angliában terjedő változat fertőzőképessége akár 70 százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított típusokét. A brit egészségügyi minisztérium keddi ismertetése nem részletezi, hogy a napi és a heti fertőzésszám emelkedésében mekkora szerepe lehetett az új koronavírus-változatnak. Keddig ugyanakkor félszáznál is több ország jelentette be, hogy felfüggeszti a Nagy-Britanniából induló repülőjáratok fogadását, bár az Európai Bizottság kedden a tilalom feloldását kérte az EU-tagországoktól. A francia hatóságok ugyanakkor immár csaknem két napja a brit oldalról érkező teherforgalmat sem fogadják. A francia intézkedés olyan járművekre vonatkozik, amelyekkel emberek - gépkocsivezetők, utazószemélyzet, utasok - is átkelnének Franciaországba. Az utazószemélyzet és utasok nélküli teherszerelvények - konténerek és vontató nélküli kamion-pótkocsik - átkelését a francia hatóságok továbbra is engedélyezik.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.
Lifestyle
Alaposan elszabadult a málna ára, de aki imádja, az egy kisebb kertben is belevághat a termesztésbe.