Egészség

Magyar szakértők szerint nem mindenkinek kell a 4. oltás, de három csoportnak muszáj

Nem a negyedik oltás a prioritás jelenleg

A szakértői csoport elsődleges fontosságú feladatnak jelenleg nem a negyedik oltás kérdését tartja, hanem azt, hogy minél többen kapják meg az első és második oltást, majd ezt követően, hogy a harmadik oltást is minél többen kapják meg, mert „számos nemzetközi vizsgálat igazolja, hogy az idővel csökkenő védettség megerősítésére ezen megerősítő oltásra szükség van. Ezzel jelentősen csökkenthető a kórházba kerülés, illetve a halálozás veszélye”. Ezek miatt a negyedik oltás felvételét az irodalmi adatok alapján, csak a cikkünk előző oldalán megnevezett, fokozottan veszélyeztetett csoportokban javasolják. „A 4. oltásra akkor lesz szükség, ha újabb antigén célpontú vakcinák érkeznek, vagy a járvány jellemzői jelentősen megváltoznak” – írják.

Az állásfoglalás végén azt is rögzítették, hogy szerintük melyek azok a járványügyi intézkedések, melyek jelenleg magasabb társadalmi hasznosságúak, mint az általános 4. oltás:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
  1. megfelelően viselt FFP2 maszk használatának előírása tömegközlekedési eszközökön, nyilvános zárt terekben;
  2. FFP2 maszk térítésmentes biztosítása a szociálisan rászorulóknak;
  3. Zárt terű, nyilvános rendezvények résztvevő számának szigorú megszorítása (pl. többezres csarnokokban a befogadóképesség 25%-a.;
  4. Legalább heti egy, indokoltság szerint több, lehetőleg nyál mintavételes gyorsteszt térítésmentes biztosítása minden TAJ számmal rendelkező magyar állampolgár számára;
  5. oltópontok átszervezése (betegirányítói, adminisztratív, szakdolgozói, illetve orvosi munkamegosztás racionalizálása);
  6. iskolai hibrid oktatás megteremtése egyidejűleg iskolában tartózkodó tanulók számának tudatos csökkentésével, a helyi megbetegedési arányokhoz igazodóan;
  7. COVID EU certificate - Nemzetközi oltási igazolvány használatára, ellenőrzési rendszerére való teljes áttérés, a hitelét vesztett nemzeti védettségi igazolvány felszámolása;
  8. a karantén rendelkezések újraszabályozása.

Közben az is kiderült, mit okoz a negyedik oltás az időseknél. Lapozz a folytatásért!

Fotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Sztárok
Szeptembertől teljesen új szerkezetben és frissített csapattal indítja a hétköznap reggeleket az ATV népszerű műsora, a Start.
Home&Design
A színek nemcsak a hangulatunkat befolyásolják, hanem azt is, hogyan érezzük magunkat a konyhában – a megfelelő árnyalatok minden főzést és együttlétet örömtelivé tehetnek.
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...