Egészség

Kiderült: valójában ez az összefüggés a halálozási mutatók és az átoltottság között

Továbbra is magas a fertőzöttek száma, zajlik az oltási akcióhét

A beoltottak száma 6 043 116 fő, közülük 5 801 593 fő már a második oltását is megkapta, 1 939 582 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. 6518 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 032 215 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 171 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 33 343 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 851 314 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 147 558 főre emelkedett. 6830 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 663-an vannak lélegeztetőgépen. Egész héten Oltási akcióhét zajlik. Hétfőn közel 131 ezer oltást adtak be, több mint 18,5 ezer eddig oltatlan ember jelent meg az oltópontokon az első oltásért és 105 ezren a megerősítő harmadik oltást is felvették.

Vasárnapig reggel 7 órától este 19 óráig a kórházi oltópontokra akár előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is lehet menni oltásra. A kórházak országszerte megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket akár az első, akár az elmaradt második, vagy a megerősítő harmadik oltásra. Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást - írja az aktuális járványügyi adatokkal és a jelenleg is zajló oltási akcióhéttel kapcsolatosan a kormányzati portál.

Fotó: 123rf

A delta variáns már egy éve az életünk részét képezi, mára már a minták 99,5%-ban azonosítják. De mi jöhet még ezután?

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...