Egészség

Sokak kedvence ez az ital, pedig növelheti a bőrrák kockázatát - Aki naponta fogyasztja, veszélyben van

Jelentősen megnövelheti a melanoma, vagyis a fekete bőrrák kialakulásának kockázatát a fehérbor fogyasztása, mondják a szakemberek. A kutatók egy friss vizsgálat eredményeire hivatkoznak, amiből kiderült, milyen rendszerességgel és mennyiségben fogyasztott alkohol okozhat súlyos következményeket. Részletek a cikkben!

A fehérbortól nőhet a melanoma kocckázata

13%-kal nő a bőrrák kockázata a fehérbor rendszeres fogyasztásától, derült ki a Brown Egyetemen végzett friss kutatásból. A szakemberek 210.252 ember alkoholfogyasztási szokásait, illetve kórtörténetét vizsgálták meg, írja az Elle. Azokat, akik az elmúlt 18 évben invazív melanomában szenvedtek (a rák átlépte a hám alsó határát és belépett az irha részbe), más szempontok alapján is megvizsgálták. Ők a résztvevők 1%-át tették ki, 1374-en voltak.

A kutatók az adatok alapján arra jöttek rá, hogy már napi egy pohár alkoholos ital is 14%-kal megnövelheti a melanoma kialakulásának esélyét. Később megvizsgálták a különböző alkoholtípusokat és azt találták, hogy egy pohár fehérbor, főleg ha naponta kortyoljuk, 13%-kal emeli a rák megjelenésének kockázatát. Érdekesség, hogy másféle alkoholnál nem tudtak kimutatni ilyen jelentős hatást.

Világossá vált az is, hogy aki 20 gramm alkoholnál többet iszik egy nap, az nagy veszélyben van, hiszen 73%-kal nagyobb eséllyel alakul ki melanoma olyan bőrfelületeken, amiket ritkán ér a nap, például a törzsén.

Klikk tovább a folytatásért!

Gif: giphy.com

Oldalak

Egészség
Egészség
Bár mindannyian tudjuk, hogy a gyümölcsök nagyon egészségesek, valójában több tévhit kering a fogyasztásukkal kapcsolatban, mint gondolnád.
Lifestyle
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a rántott camembert az az étel, amit kivétel nélkül mindenki szívesen fogyaszt – elkészíteni azonban már jóval kevesebben szeretik, hiszen igencsak macerás folyamat...
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!