Egészség

Ebből végre megérted: a depresszió kőkemény, valódi arca egyetlen fotón

Ezt írta a felvétel mellé

„Ma megfésültem a hajamat. Először az elmúlt 4 hétben. Teljesen összeállt, minden mozdulat tépte, cibálta. Sírtam, miközben megmostam és kondicionálót tettem rá, mert már elfelejtettem, milyen érzés, amikor az ujjaim simán keresztül tudnak futni a frizurámon. A fogamat is megmostam, először a héten. Vérzett az ínyem, a víz vörös lett. Sírtam akkor is. Amikor kiléptem a zuhany alól, nem győztem szagolgatni a hajamat és a karomat. Egy ideje már ódzkodok attól, hogy megöleljek bárkit is, mert mindig úgy éreztem, büdös vagyok. Olyan volt a szagom, mint aki egy hétig nem kelt ki az ágyból. Nem volt tiszta ruhám sem, mert túl fáradtnak éreztem magam ahhoz, hogy kivasaljam, kimossam őket.

A depresszió nem gyönyörű. A depresszió a higiénia hiányát jelenti, a koszos edényeket és a sok alvástól elzsibbadt testet. A depresszió azt jelenti, hogy csak 3 barát maradt melletted, mert egyedül ők türelmesek és ők szeretnek. A depresszió azt jelenti, hogy addig sírsz, amíg már nincsenek könnyeid, és addig zokogsz, amíg már nem jutsz levegőhöz. A depresszió azt jelenti, hogy csak bámulod a plafont, amíg a szemed égni nem kezd, mert elfelejtettél pislogni. A depresszió azt jelenti, hogy a családod folyton sír, mert azt hiszi, nem szereted őket többé, pedig csak zaklatott vagy. A depresszió egyszerre testi és lelki betegség, mert az ürességet fizikailag is érzed.

Kérlek, légy kedves azokhoz a családtagokhoz, barátokhoz, akik ezen mennek keresztül, akiknek nehezére esik a tisztálkodás, a szórakozás, önmaguk ellátása. És kérlek, kérlek, vedd komolyan őket, ha a problémájukról szeretnének beszélni. Próbálkozunk. Esküszöm, hogy próbálkozunk. Látod? Ma megfésültem a hajamat.”

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A bejegyzését több mint 165 ezren lájkolták és 235 ezren osztották meg. Mindenki a támogatásáról biztosította, megosztották vele saját élményeiket, elmesélték, hogy ők vagy egy szerettük is hasonló helyzetben van. És persze arra biztatták: ne adja fel. Mi is ezt kívánjuk neki.

9 dolog, amit a rejtett depressziótól szenvedő emberek csinálnak

A rejtett depressziót nem könnyű felismerni, már a nevében is benne van, hogy miért. A páciens megpróbálja rejtegetni állapotát, így a környezetének kell szemfülesnek lennie, és meglátnia azokat az apró jeleket, amik a betegségre utalnak.

Fotó: Facebook

Oldalak

Egészség
Sztárok
Charles Spencer közel három évtizeddel Diana hercegné tragikus halála után szokatlanul őszintén beszélt nővéréről, és arról az egy dologról is, amelyet ma már egészen másképp csinálna.
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.
Sztárok
Stohl András élete nemcsak a színpadon és a képernyőn pörög, hanem a magánéletben is tele van boldogsággal. A népszerű színész-műsorvezető büszke nagypapa: legidősebb lánya, Stohl Luca kislánya, Róza...
Lifestyle
A Mérleg készüljön: a mai nap egy mélyebb érzelmi pillanatot tartogathat számára - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A fagyasztó rengeteg ételt menthet meg a kidobástól, néhány alapanyagnál azonban éppen a mínuszok okozhatják azt, hogy felengedés után már alig akad ember, aki elfogyasztaná őket.
Egészség
Reggelente zsibbadt karral, bizsergő ujjakkal ébredsz? Lehet, hogy egy alattomos alvási testhelyzet áll a háttérben – és észre sem veszed, hogy rendszeresen ebben alszol.