Te is átestél már a koronavírus-fertőzésen? Akkor jobb, ha tudod, milyen sokkoló következménnyel számolhatsz!

Ezek lehetnek a következmények

Egy új amerikai tanulmány szerint a Covid 55%-kal növelheti a szívinfarktus és a stroke kockázatát: a kutatók tehát azt találták, hogy a víruson átesett emberek esetében nagyobb eséllyel alakul ki a halálos szívbetegségek egyike. Emellett más szívproblémákat is tapasztalhatnak, például szívritmuszavart, szabálytalan szívverést és szívizomgyulladást is. Andrew Marks, a New York-i Columbia Egyetem professzora szerint éppen ezért az orvosoknak tisztában kell lenniük a Covid-19 fertőzés miatt kialakuló szívelváltozásokkal, ami a szakértőket egy ideje már aggasztja, hiszen egyelőre nem tudják pontosan, hogyan lehetne megelőzni az ilyen típusú problémákat. Kiderült továbbá az is, hogy a súlyos koronavírus-fertőzésben szenvedő betegek véráramába is kevesebb oxigén jut, ami arra kényszeríti a szívet, hogy keményebben pumpálja a vért a szervezetben, éppen ezért fennáll a szívelégtelenség kockázata. A tanulmány során egyébként a kutatók olyan Covid-betegek szívszövetét vizsgálták, akik a vírus és annak szövődményei miatt haltak meg. Azt találták, hogy a betegek szívében gyulladás volt, valamint instabil kalciumszint, amely egyébként szükséges az izom összehúzódásához, hiszen ha a szívben túl kevés a kalcium, az szívelégtelenséget és szabálytalan szívverést okozhat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A szóban forgó fajok számos patogén terjesztésére képesek, ezek közül a leghírhedtebb az akár 30 százalékos halálozási aránnyal járó krími-kongói vérzéses láz vírusa.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...
Sztárok
Charles Spencer közel három évtizeddel Diana hercegné tragikus halála után szokatlanul őszintén beszélt nővéréről, és arról az egy dologról is, amelyet ma már egészen másképp csinálna.
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.