Izgató vagy kiábrándító? - Trágár szavak az ágyban

Sokakat kifejezetten beindít, de vannak, akiket inkább megijeszt a trágár szóhasználat intim környezetben. Van-e arany középút és mikortól válik betegessé, hogyan használjuk, vagy kezeljük a káromkodást az ágyban?

Mocskos szavak
Sokaknak vannak kisebb-nagyobb perverziói az ágyban, s csak a tisztánlátás kedvéért nem árt, ha tisztázzuk, a káromkodásért nem jár halálbüntetés. Éppen ezért nem kell feltétlenül megbotránkoznunk rajta, de mint mindennek, ennek is megvan a megfelelő helye és ideje, bár minden megbeszélés kérdése.

Olykor kifejezetten izgató, ha mocskos szavakat használunk az ágyban, ám ez is csak akkor működik megfelelően, ha mindketten vevők vagyunk rá. Igencsak meglepő helyzeteket produkálhat ugyanis az, ha párunk az izgalom hevében éppen utcalány mivoltunkat taglalja, miközben minket a sírás és ájulás egyvelege kerülget.

Hogyan kezeljük helyén a dolgokat?
Szóval. Elsődleges szempont, hogy ha párunk vagy éppen mi vagyunk azok, akik egy kis vulgaritással szeretnénk feldobni szexuális életünket, előtte mindenképpen fektessük le a szabályokat - már ha egyáltalán eljutunk odáig. Előfordulhat ugyanis, hogy valamelyik fél élből elutasítja az ilyen jellegű megnyilvánulásokat, ilyenkor nincs más hátra, mint előre, be kell látnunk, hogy olyan ingoványos területre tévedtünk, amit semmiképpen sem lehet, vagy szabad ráerőltetni a másikra. Akkor is szükség lehet azonban a megbeszélésre, ha vevők vagyunk a dologra, hiszen nem árt, ha tisztázzuk, mi az a határ, amin belül mozoghatunk.

Alapszabályok
Nyilván, mint mindennek, a káromkodásnak is vannak bizonyos fokozatai, ezért fontos, hogy még mielőtt bármibe is belekezdünk, beszéljük át alaposan, meddig mehetünk el ezzel kapcsolatban. Nem mindegy ugyanis, hogy szimplán mocskos szavakat használunk-e szex közben, vagy sértegetjük, szidalmazzuk egymást, hiszen a kettő egyáltalán nem ugyanaz, és elképzelhető, hogy pont az ellenkezőjét váltjuk ki partnerünkből, mint amit szeretnénk.

Ha úgy érezzük, hogy párunk túl messzire ment, ne féljünk szólni, de fordított helyzetben mi se sértődjünk meg, ha esetleg időközben jelzi kedvesünk, hogy egy kicsit vegyünk vissza a tempóból. Ha azonban mindent előre letisztázunk, aligha fordulhat elő ilyen helyzet, és mindkettőnknek különleges élmény lesz az együttlét.

Oldalak

Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...
Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.