Szakorvos a meddőségről: "Ne gyötrődjünk otthon túl sokáig" - Babára vágyva 9. rész

A Babára Vágyva 9. adásában a vendég, Dr Sipos Miklós szülész-nőgyógyász, reproduktív medicina szakorvos, egyetemi docens, aki több évtizedes tapasztalattal a meddő párok támogatására szakosodott, elkötelezett szakember.

Az empatikus orvos nem csak mítosz

Egy meddőségi kezelés során az orvosba vetett bizalom az egyik legfontosabb, mindemellett szükséges egy erős önbizalom is, amely azt sugallja, hogy „képes vagyok rá.. meg tudom csinálni”.

Sipos doktor fő fókusza a nehezített gyermekvállalással küzdő párok személyre szabott, komplex kezelése, amely magában foglalja a meddőség orvosi, mentális és életmód-támogatását. Munkáját empátia és együttérzés jellemzi, emellett kiemelt hangsúlyt fektet a pszichológiai támogatásra és a családcentrikus szemléletre, hogy a páciensek számára a lehető legteljesebb körű segítséget nyújtsa egy helyen, összehangolt szakmai koncepció mentén. Elmondása szerint egyre több olyan betegséggel szembesülnek, amelyek dietetikus, endokrinológus, diabetológus és más szakterületek bevonását is követeli. Ugyanakkor fontos megemlíteni azt is, hogy 30%-ban az indított lombik kezelések mögött effektíven és izoláltan férfi okú nemzőképesség csökkenés áll.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Dr. Sipos Miklós üzenete a nehezített gyermekvállalással éppen küzdő pároknak, hogy ne gyötrődjenek hosszan az otthoni saját sikertelenségen! Amennyiben egy fertilis korú párnál 1 év alatt rendszeres házasélet mellett, nem jön össze a vágyva várt terhesség, amögött általában valamilyen kórállapot van a háttérben. Érdemes ilyenkor mielőbb szakemberhez fordulni.

Petesejt- és spermadonáció; érintettek mesélik el személyes történetüket - nézd meg a 8.epizódot itt!

Leadfotó: Babára vágyva

Oldalak

Sztárok
Az amerikai történelem legnagyobb szabású tengeri kutatóakciójának megrázó kulisszatitkait tárta fel a Parti Őrség egykori parancsnoka, W. Russell Webster és felesége új könyve, amely ott veszi fel a...
Lifestyle
Hiába a drága sampon, a hajpakolás és a gondosan kiválasztott hajolaj, a hajad mégsem olyan fényes, mint szeretnéd? Lehet, hogy nem egy újabb csodaszerre van szükséged, hanem arra, hogy másképp moss...
Sztárok
Ritkán nyílik meg a magánéletéről Ben Affleck, most azonban egy interjúban meglepő őszinteséggel dicsérte volt feleségeit.
Fashion&Beauty
Emlékszel még arra az időszakra, amikor a farmer dereka olyan mélyen ült a csípőn, hogy egy rossz mozdulat is elég volt a kellemetlen pillanatokhoz? A kétezres évek egyik legmegosztóbb divatdarabja...
Fashion&Beauty
A 2026-os őszi színkombinációk tökéletes egyensúlyt teremtenek a meglepő párosítások és az időtálló klasszikusok között, így anélkül kísérletezhetünk, hogy le kellene mondanunk a már megszokott...
Lifestyle
Sokan kerülnek olyan helyzetbe, hogy kiveszik a fagyasztóból a húst, de mégsem akarják elkészíteni.