Bed&Love

A barátaim utálják a pasimat - Mit tegyek?

Fontos kérdések

Ez túlzás lenne, ha bármelyik kérdésre igennel oldanánk fel a helyzetet.

· A régi barátok, amennyiben nem változott az élethelyzetük, és egyedülállóként élik napjaikat, akkor a kényes hármas felállás esetén inkább az olyan barát társaságát érdemes keresni, aki szintén párban van.

· Az új barátok annyiban jobb a pár szemszögéből, hogy együtt ismerik meg őket, azaz az ismerkedés fokozatosságát együtt élik meg.

· Az új barátok esetében közösen szavazzák meg, hogy ki kerül be ebbe a státuszba. Nem egy bent ragadt régi barát esete, ami esetlegesen az egyik félnek nem is annyira szimpatikus.

· Amennyiben nincs olyan a régi barátok között, akkor a szomszédok körében, vagy olyan klubban, amely hasonló érdeklődésű embereket gyűjt be, onnan ismerkedni.

· Először óvatosan, se nem nyomulósan, nem sürgetősen, nem rátelepedve a másik párra. A kölcsönös érdeklődés legyen meg a másik pár részéről is.

· Nem ideális az összes szabadidőt egyből velük tölteni. Akkor sem, ha nagyon szimpatikusak, nagyon viccesek.

· Az adott közös érdeklődési terület legyen a közös pont, nem érdemes erőltetni más közös tevékenységeket, más programokat.

· A párod kibeszélése tilos. A párodról panaszkodni tilos. A közös témák nők között a főzés, divat, és egyéb kissé felületes, sablonos témák legyenek. Amennyiben nincs befogadó érdeklődés a részedről fontos témára, azt azonnal zárolni.

· Ha esetleg közös utazásra kerül sor egy másik párral, akkor jó előre legyen minden lebeszélve, leegyeztetve, elkerülve a féleértéseket. Autós utazás esetén még a megállási pontok is legyenek lebeszélve.

Lapozz, folytatjuk!

Oldalak

Bed&Love
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.