Egészség

Ha gágog a gyerek lába - Tippek és tanácsok lúdtalp ellen, nem csak szülőknek

Bár sokan nem tudják, de kutatások szerint a lúdtalp okozza a lábfájdalmak 90%-át. A lúdtalp, amely elterjedt lábprobléma, sokaknak egyáltalán nem okoz panaszt, és ezzel a kis esztétikai hibával nem is foglalkoznak. Pedig nagy hibát követnek el, ugyanis ez a mozgásszervi probléma később súlyos következményekkel járhat.

Dr. Moravcsik Bence Balázs - ortopéd, traumatológus szakorvos, gerincgyógyász

Már gimnazistakánt elköteleztem magam a gyógyítás mellett. Hiszem, hogy a páciens bizalmának elnyerése a legfontosabb, hiszen az együttműködése nélkül a gyógyulás is tovább tart. Nagy hangsúlyt fektetek a kölcsönös párbeszédre, a közérthető kommunikációra. Az emberi testben minden mindennel összefügg, ezért a mozgásszervi panaszok felderítése mellett a pszichét sem hagyom figyelmen kívül. Kérdésed van? Ide kattintva tudsz segítséget kérni!

6-7 éves korban szűrővizsgálat javasolt

Ortopéd szakorvosként kiemelten fontosnak tartom felhívni a figyelmet olyan apróságokra, amelyek a hétköznapok során gyakran elsikkadnak, holott szükséges foglalkozni velük. A lúdtalp is ilyen. A láb boltozatainak kialakulása gyermekkorban, 6-7 éves kor körül fejeződik be. Ilyenkor mindenképpen ajánlott egy ortopédiai szűrővizsgálattal ellenőrizni a láb, a talp és (egyébként) a gerinc állapotát. Amennyiben a gyermekortopéd szakorvos bármely rendellenességet tapasztal, ebben a korban még könnyen visszafordítható komolyabb beavatkozás nélkül.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lúdtalp esetén megfelelő gyógytalpbetét viselésével, rendszeres gyógytornával, megfelelő cipőválasztással és egy kis odafigyeléssel a gyermek nagy valószínűséggel „kinövi” a lúdtalpat. Nem szabad azonban ezt csak az időre bízni, magától semmi nem oldódik meg.

Gyermekkorban, 18 éves korig a talp izmai és boltozatai még könnyebben fejleszthetőek - ezért kiemelten fontos a szűrővizsgálatok elvégzése rendszeresen. Amennyiben felnőttekről van szó, akkor sem szabad feladni, hiszen odafigyelés és változtatás nélkül csak rosszabb lehet. Az állómunkát végzők, valamint a magassarkú cipőt viselő nők mindig veszélyeztetebbek. Szakorvosként azt javaslom mindenki számára, hogy figyeljen az intő jelekre, és tegyen a fájdalom ellen, ne halogassa a megoldást!

A legjobb tippek lúdtalp ellen - lapozz!

Fotó: pexels-photo

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...