Megjátszottam, hogy minden tökéletes, de széthullott az életem

Ismerd meg valódi önmagad, nézz szembe a félelmeiddel.

Pauer Krisztina - Lélek Koffein blog írója, alapítója

Több év kemény önvizsgálat és önismeret után rájöttem: írni szeretnék. A kislányomnak. Nőknek. Magamnak. Beszélni szeretnék. Könnyedén. Sallangmentesen. Nem csak a felszínt kapargatva. Manírmentesen. Adni szeretnék. Segíteni szeretnék. Utat szeretnék mutatni. Értéket szeretnék teremteni. Humorral és öniróniával szeretném megosztani a gondolataimat.

Merj…

Amikor úgy érzed, hogy teljesen összekuszálódott az életed és egy rakás szerencsétlenségnek, romhalmaznak, fáradtnak, öregnek és csúfnak gondolod magad, majd a nagy önsajnálat ideje alatt még a személyiségedet is teljesen leértékelted, rájössz mekkora nagy kamuba/ illúzióba éltél idáig, majd végre belenézel a tükrödbe és tisztán látod milyen mérgező kapcsolatokkal vetted magad körül...nos az már valami.
Valami, ami végre őszinte és tiszta. Filtermentes. Giccs és színházmentes.
Persze ezt mind titokban emészted meg a kanapédon, mert hiszen a mai világban egy anyuka nem lehet rosszul, egy nő nem mutathatja ki az érzéseit...ohh Istenem. Akkor mit szólnának?! Mi lennénk a legnagyobb “hisztigépek”... A sebeiket nyalogató pánik-mamik...

Aztán amikor rádöbbensz arra, mekkora nagy színjátékban éltél, s már tisztán látod, hogy kik azok, akik bántottak porig aláztak, pletykáltak rólad, kinevettek.
Kik is ezek a mérgező emberek...Hm...Az is már valami.
Valami, amiből feltudod építeni magadat.
A nulláról. Nekik köszönhetően...
Persze ezt is titokban, nehogy lássa bárki is, hogy a padlón vagy...

Azt gondoljuk, hogy szégyen a kudarc, szégyen, ha mi nem vagyunk olyanok, mint amit mások elvárnak tőlünk, szégyen, ha a kis felépített varázs-világunk összedől. Szégyen, ha nem a kirakat életet választjuk, ahol mindenki olyan tökéletes. Szégyen, ha összeroppanunk. Szégyen, ha sírunk, ha érzünk. De nem. Baromira nem. Sőt!
Tudjátok mi a szégyen?! Hogy ilyen világban élünk. Mert mindenki mindenkinek megjátssza a tökéletességet, de közben nem mernek sem egymás, sem a másik szemébe nézni.

Áldás a tisztán látás.
Hatalmas nagy erő, energia, hit és önfegyelem kell ahhoz, hogy belemerj nézni a tükrödbe és a múlt terheit értékes tapasztalatokká tudd formálni.

Totál őszintén leírom nektek, hogy saját tapasztalatból beszélek mert zseniálisan tudtam én is játszani a “mindenheppiboldogvagyok” női szerepet. De belül rothadtam. Mert éreztem illúzió. Színház. Mert azt gondoltam akkor vagyok igazán jó, ha mindig bólogatok. Ha nem mondom ki a véleményemet. Ha mindig, minden makulátlan és tökéletes.
Minden fájdalmat, rosszat, negatív dolgot, amivel egy kicsit is szembe kellett volna néznem, azonnal a szőnyeg alá söpörtem.
S lám...a felhalmozódott borzadályba orra buktam.
Kemény szavak. Bizony. Pláne önmagammal szemben. De nem bánom. Mert vállalom. Mert tudom másoknak ezzel erőt adok.
Más nőknek ezzel segítek, hogy tisztábban lássanak és merjenek élni. Merjenek lépni. Merjenek önmaguk lenni.
Merjenek szembe nézni a mérgező emberi kapcsolatokkal.
Mégha brutális fájdalommal is jár.
Istenem...olyan sokan nem is látják ezt.
Csak a szemedbe vigyorognak, üres-felszínes kapcsolatokat ápolnak, de soha, soha nem lesznek igazán önazonosak és soha sem találják meg az önmagukban vetett hitet és boldogságot, s mindig megmaradnak a mártír szerepben.

Lucát is erre fogom ösztönözni.
Hogy merjen félni. Merjen szenvedni.

S ne higgyen az álarcoknak, de tartsa életbe a lelkében a szeretetet és a hitet.
Mert akkor találja meg igazán önmagát
.
Mert nem szeretném, ha egy olyan nő válna majd belőle, aki fél a visszautasítástól, s a megfelelési kényszere miatt már sehol sem mutathatja ki azt, hogy ki is valójában.
Persze nem ehhez vagyunk szokva ebben a világban, ahol szintén mindenki olyan boldog és önazonos. Manírmenetes. Se!
S osztogatja mások okosságait csakis azért, hogy a saját frusztrált világát elrejtse mások elől.
Mostanában azért az önismeret legmélyebb bugyraiban megmerültem. Vagyis inkább szenvedtem. Megéltem. Élem is még mindig.
De most így visszagondolva, mindenkinek őszintén tudom ajánlani a szenvedés átélését.
Merj önmagad lenni.
De azt csak úgy tudod megtalálni, ha felvállalod a fájdalmat.
Ha felvállalod a félelmet.
Ha szembe nézel a fojtogató, szorító démonokkal és ha keményen megharcolsz velük.
Durva...de hidd el csak így lehet.
Csak így!
Aztán pukkk..azon kapod magad, hogy lélegzel...

További gondolataimat megtaláljátok a közösségi oldalamon is!
Várlak szeretettel!
Töltődj! Olvass! Inspirálódj!
https://www.facebook.com/lelekkoffein/

Leadfoto és fotó: pixabay.com

Oldalak

Szólj hozzá Te is!