Esküvő, gyerek és a lufis néni - Elképesztő, mennyi minden történt velem az elmúlt pár hónapban

A néni és a lufik

De említhetném az esküvőt. A templomit. Csak a vendéglista megírásáról tudnék órákig kopácsolni a klaviatúrán, nem is említve a helyszín-, torta- és menüválasztást, a kis izé-bizé vendégváró díszek, a lufik és egyéb esküvői kellékek beszerzésének körülményeiről. Na, csak egy rövid sztori. Juliska rendelt valami külföldi oldalról lufikat. Hogy az majd milyen jó szolgálatot fog tenni az esküvői fotózás közben. Hozzáteszem, igaza volt! :) Megrendelte, pár hét alatt megjöttek, de nyilván nem felfújva. Akkor szerezni kellett valakit, aki azokat időre héliummal tölti föl. Hamarosan meg is találtuk a hozzánk legközelebb eső boltot, aki ezt megcsinálja. Eljött az ideje a fújásnak, úgyhogy kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be. Ja, az autóm automata. Na, mindegy. Bezúzok a boltba, és ahogy megláttam a nénit, aki a pult mögött állt, arcán az életunalom keveredett a vásárlók iránti szívbéli gyűlölettel - na, gondoltam, itt most valami lesz. Két különböző lufink volt. Szívecskék és betűk. Utóbbiakat, ha ügyesen, nem csak találomra rakosgattunk egymás mellé, kijött a LOVE felirat, ami tekintve, hogy az esküvőnkre szántuk, nagyon romantikus volt. Vagy kicsit giccses… de most ezen ne vitatkozzunk. Ja, meg volt két szívecske is. :)

Mondom a néninek a tényállást, hogy ezeket kéne héliummal feltölteni. “Nem igaz, hogy mostanában mindenki ezeket a kínai szarokat hordja ide! Ezeket nem lehet felfújni!” -kezdte a hölgy. Mer’mér?- kérdeztem, kissé erőltetett kedvesen. Nincs rajtuk lyuk? - hát, mit ne mondjak, szerinte nem volt vicces. Szerintem viszont nagyon is az volt. Abban a pillanatban pedig elhatároztam, hogy te nem fogod elcseszni a jókedvemet! Az emberek két csoportba sorolhatóak. Legalábbis munkamorál tekintetében mindenképp. 1.Minden kifogásra van egy megoldása. 2.Minden megoldásra van egy jó kifogása. A második amolyan tipikusan lusta ember mentalitás, vagy ha gonosz akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy amolyan magyar mentalitás. De nem akarok gonosz lenni, ennek a néninek biztosan csak rossz napja van/volt.

Tehát odalépett a héliummal töltött palackhoz, aminek volt egy kis (nem is olyan kicsi) csőre, amire rá kellett helyezni a lufit. Megnyitotta a csapot, és igaza volt, nem volt olyan könnyű dolga, hiszen az a csőr túl nagy átmérőjű volt, a szar kínai lufim szája pedig, hogy is mondjam csak, kínaiasan kicsi. Több gáz ment a levegőbe, mint a lufiba. Ez így hosszú lesz - gondoltam. De szinte azonnal támadt egy ötletem. Kérdeztem is a hölgyet, hogyha mindenki ilyen silány minőségű, kislyukú kínai szarokkal bombázza, miért nem talált ki valamit a helyzet megoldására? “Mert erre nincs megoldás! Ez az egész így, ahogy van, szar!” - hangzott a válasz. Hát, ha van egy igazán jó kifogásod, akkor valóban indokolt ülni a fenekeden és várni, hogy a sült madár berepüljön. Ha sült nem is, de egy palimadár akadt, akinek volt egy megoldása erre az ügyre. Mondtam a hölgynek, hogy amíg ő bénázik, addig én elszaladok és hozok neki egy tuti kütyüt, amivel megkönnyíthetem ezt az amúgy egyetemes problémát. Na jó, nem voltam ilyen bunkó, pedig a nyelvem hegyén volt egy két csípős mondat öt percnyi ügyetlenkedés után.

Mivel egy bevásárlóközpontban volt ez a kis bolt, bementem a Tescóba, levettem a polcról a legelső szilikon tömítő tubust, tudod, amit olyan fém pisztolyszerűségbe kell beletenni, és amihez tartozékként jár egy tölcsér alakú csőr és visszamentem a boltba. Nem, nem loptam el, kifizettem. Szóval visszamentem, odaadtam a kis műanyag megmentő-eszközt. “ÁÁÁÁ, ezzel nem fog menni, csak rosszabb lesz.” - szólt az optimizmus a né(most fölsírt a gyerek, megyek és megetetem. Na, itt vagyok!)niből. Azért csak tessék megpróbálni, mosolyogtam rá magabiztosan. A hölgy, gondolom az ellenállhatatlan mosolyom miatt beadta a derekát és láss uram csodát, működött. Igaz, nem volt tökéletes, kis hélium még így is mellé ment, de kb. tízmillió a negyedikenszer jobb volt, mint az előző küzdelem az elemekkel. Csakhamar elkészült a négy betű meg a két szívecske lufi, aminek a száját egy nagyon fura kötéssel kötött el a kedves banya.

A biztonság kedvéért ellenőrizni akartam, hogy nem fognak-e elszállni ezek az olcsó kínai kellékek a francba. Ahogy belefogtam, a déli boszorkány, aki végülis kezdett átváltozni a műanyag csőr és a gyorsabb munka miatt egyszerű földi halandóvá, minden úriemberségem ellenére monológba kezdett, hogy ennyi meg annyi éve van a szakmában és még soha nem eresztett el az ő kötése, mit ad isten, a harmadik betű a plafonon kötött ki. Már ha érted ezt a kis erőltetett szóviccet. Nem hiszed el, de pont nem értük el sem a székről, sem az asztalról, muszáj volt egy létrát hozni a bolt raktárából, amire a néni sajnos nem mert felmászni, tehát nekem kellett megdolgoznom ezért is. Semmi gond, csak haladjunk. Persze közben, mint kinyitott csap folyt a néniből a szó, hogy vele ilyen még soha. Leszedtem, megerősítette a kikötődés biztos csomóját, fizettem, és viszlát. Majdnem nyolcezer forintot fizettem! A lufikat megrendeltük kb. 2 euróért, az barátok között sincs nyolcszáz forint, de a fújás az bezzeg…hiába, a gáz az nagyon drága. Azt már el sem mesélem, hogy a felfújt lufik hogy fértek be a kocsiba. :)