Az álom

Többnyire jól alszom, nem forgolódok sokat, nem kelek föl éjszaka, hogy pisilnem kell, vagy szomjas vagyok… Valószínűleg az ember minden éjjel álmodik, csak nem emlékszik rá reggel. Ezzel én is így vagyok. Ritkán szoktam emlékezni az álmaimra. Persze néha azért előfordul. :) De ritkán olyan is történik, hogy olyan valóságos, hogy az megdöbbentő. Vagy az, hogy egy folytatásos teleregénybe csöppensz. Több napon keresztül álmodsz egy álmot. Tök fura, nem?!

Az első álom

Pár nappal ezelőtt azt álmodtam, hogy egy közösségben voltam, és volt egy hölgy, aki tolószékben ült, nem tudott járni, ezért kényszerült oda. Nem mozgássérült volt, hanem nagyon beteg. Megmasszíroztam, és kisvártatva ki tudott kelni a székéből. Ez nem a klasszikus „kelj fel és járj” szindróma, nem gyógyult ki azonnal a betegségéből, de enyhültek a fájdalmai, és képes volt pár lépést tenni. Ezt pedig a „hívek” is látták, mert mint utólag kiderült, ez egy kis „hitközösség” volt, ahová az álmomban csöppentem. A legjobban talán a „Vidám Vasárnaphoz” tudom hasonlítani a következő képet, ahol az imént említett hölgy az összejövetelen, az emeleten ülve kikelt székéből, tett pár lépést, hogy a „hívek” is lássák, lépdelt párat a korlátig, majd levetette magát az emeletről. A „hívek” szinte tudomást sem vettek róla. Majd megszakadt a kép.

Akkor, pár nappal ezelőtt nem is nagyon emlékeztem a részletekre, és nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak.

A történet folytatódik

Most azonban újra ebben a közösségben találtam magam álmomban. Épp egy szertartás volt, ahol valamilyen formában megpróbálták utánozni az előző álmombeli hölgyet, és arra készült egy nő, hogy levesse magát az emeletről. A „hívek” döbbenten állták körül azt a helyet, ahol valaki bőszen készülődött ugrani. Megrökönyödtem, mikor megláttam, hogy az nem más, mint az egyik ismerősöm, G. Niki! (???)

A tömeg elég hitetlen volt az üggyel kapcsolatban, mire Niki dühös lett és a következő pillanatban felkapott egy kocka alakú kis üveg tárolót, amiben valamiféle kavicsok voltak, arra rászórt egy kis (varázs)homokot és abban a pillanatban a tenyerén lévő üvegkockából, egy világító, kavargó, a tenyere fölött lebegő üveggömb lett. De mintha nem is egy szilárd tárgy, hanem sokkal inkább egy gomolygó, világító homokgömb lenne…

Niki fogta magát és elkezdte magába szívni ezt a homokot, mint valami boszorkány, aki nagy varázslatra készül, de a következő másodpercben már én álltam középen! Egy hatalmasat szippantva felszívtam az összes homokot és levetettem magam. A levegőben fordultam egyet és nagy puffanással a hátamra estem. Ebben a pillanatban kifújtam a levegőt, mintha csak kileheltem volna a lelkemet, és éreztem, hogy most 600 lélek (???) szabadult föl. Döbbenetesen nyugodt érzés volt. Se félelem, se pánik, csak egy nagy elengedés. Aztán A Semmi. Csönd.