Lifestyle

Pakolj, ha bírsz! - avagy így készülünk a családi nyaralásra

Hurrá, újra nyaralunk! Idén nem kapkodunk, idén inkább pakolászás közben zoknikkal kergetőzünk, kemény munkával összeállított listát keresünk, majd találunk meg összefirkálva a szennyestartóban. Mert idén is kell a lista utazás előtt, sőt, még inkább kell a lista, mert anya feje nem káptalan.

barizsuzsi - blogger

Egy anyuci vagyok. Egy anyuci a sok közül, aki túl ugyan a harmincon, de megtalálta a szerelmet. Feleség lett, férje lett, akivel együtt nevelgetik boldogan tüneményes Lölőkéjüket. Ha szeretnéd megismerni egy kissé buggyant anyuka tűnődéseit, gondolatait, kalandjait, blogomban mindenképpen tarts velem!

Azzal nyugtatom magam, hogy tavaly azért voltam annyira szétcsúszva az első nyaralásunk előtt, mert Lölő még csak alig 2 hónapos volt. Teljesen új volt a helyzet, mármint az a helyzet, hogy a családi nyaralás immár azért családi, mert a férjem most már apuka, én meg anyuka, Lölő meg egy csemete, a mi csemeténk. Ebben az új szituációban pedig minden más: nem érdekel többek között az, hogy magadnak mit tettél a táskába (egyáltalán tettél-e bele valamit), de nem foglalkozol azzal sem feltétlenül, hogy magadnak csomagoltál-e például fogkefét (nyugi, csomagoltam!). Szóval, tényleg minden Lölő körül forgott, ahogyan azóta is minden amúgy. De azért a készülődés most már egy kicsit lazábban ment. Talán azért, mert rutinosabb is lettem ez alatt a bő 17 hónap alatt, plusz nagyjából Lölő egész ruhásszekrényét magunkkal vittük, úgyhogy meglepett volna, ha valami kimarad. (De erről majd később…)

Lista nélkül sehova!

A tavalyi nyaralásunkkal kapcsolatban azonban egy valamihez most is ragaszkodtam, ez pedig nem más, mint a lista. Könyvet még az életben nem írtam – szerkeszteni viszont már volt szerencsém néhányat, szóval, gondolom, milyen nagy meló lehet –, de úgy tudom elképzelni, körülbelül akkora levegőt vesz az író a nagy mű megalkotásának a kezdetekor, mint amekkorát én veszek, amikor leülök összeállítani a listát. Tudod, olyan listát, amiben részletesen felsorolod, hogy a csemetédnek mindent be kell pakolni, magadnak meg semmit.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Rendszeresek a rendőrségi akciók az utakon, az elmúlt héten több mint ezernégyszáz autóst értek tetten száguldozás miatt a Bács-Kiskun vármegyei utakon.
Utazás
Nyugodt, napsütéses idővel indul a nap, ám északnyugat felől hirtelen lecsap a viharos időjárás az egész országban.
Fashion&Beauty
A farmer örök klasszikus, de idén nyáron egészen új oldalát mutatja. Egyetlen jól megválasztott darabbal pillanatok alatt trendi, mégis könnyed szettet varázsolhatsz belőle.
Lifestyle
Nyáron nem ritka, hogy egyre több pók bukkan fel a lakás különböző pontjain. Mielőtt vegyszerekhez nyúlnál, érdemes megismerni egy olyan növényt, amelynek illatát állítólag nem kedvelik ezek a...
Sztárok
Alig pár hete adott életet kisfiának Nemes Anna: az ATV népszerű műsorvezetőjét élete első, édesanyaként ünnepelt születésnapján pedig igencsak lenyűgözte a párja.
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.