Mindent fizessen a pasi? Ez döntés joga, nem pedig járandóság!

Egy régi barátnőm érdeklődött, hogy mi is a véleményem erről a fiú fizet belépőt, lány ingyen berohan a szórakozóhelyre témakörről... Nos, mint a legtöbb dologról ugye, erről is van nekem sajátom agymenésem. :)

Na, jó, a helyzet egyáltalán nem vicces. Elsőre persze én is azt gondoltam, hogy mit háborog ez a szerencsétlen???

Aztán elmerengtem és nem sokkal jutottam tovább, mint a hivatalos szervek, maximum máshogy magyarázom. Mi, tehát a nők sokat harcoltunk az egyenjogúságért, emancipáltunk, feministáskodtunk, aztán már a gödör lassan vetekszik a Mariann-árokkal. Egyrészt hiába nem akartuk mi ezt mindannyian, mégis egyetemlegesen kaptuk. Ugyan bizonyított tény, hogy egy nő ugyanabban a pozícióban és munkakörben soha nem keres annyit, mint egy férfi... Mégis, a lehetőség adott, vagyis annak látszik.

A fiúk perkálnak, a nők bevonulnak

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Ehhez mérten a szórakozóhelyeken a fiúk perkálnak, a nők bevonulnak. Még ez a szokás. Régi alapokon nyugszik, miszerint anno úrinő nem jelenhetett meg nyilvánosan kísérő nélkül. Akkoriban ez hivatalos férfi kíséretet jelentett (apa, férj, testvér, unokatestvér), vagy gardedámot. Aztán ahogy a hagyományok lohadtak, már eljutunk odáig, hogy a felmerülő kérdés sajnos igenis; jogos.

Miután mindenhez jogunk van, miért is kötelező ebben kivételt tenni? Ha egy pasi szemrebbenés nélkül fellök egy ajtóban, akkor miért mehetek ingyen szórakozni? Vagy fordítsuk meg: ha én, mint nő, elvégezhetem egy pasi munkáját, akkor miért kellene neki fizetni egy belépőért, ha nekem nem? Ha ennyire emancipáltak vagyunk, akkor köhögjük már ki azt az 1-2 ezer pengőt!

Persze hiszem, hogy egy lovagias férfi ezt nem hagyja, de ugye ez döntés joga, nem pedig járandóság! Ugyanúgy, mint az ital. Tehát nem köteles kifizetni a piát, de felajánlhatja, ahol szintén eldönthetjük, hogy élünk-e ezzel a lehetőséggel? Csupán nézőpont kérdése az egész. Nőnek lenni nem csak annyit jelent, hogy annak születünk, mint ahogyan anyává sem a szülés tesz valakit... Sokkal inkább nővé válunk... Mármint egyesek és nem mindenki! Tehát ne akadjunk ezen annyira fenn, ha lehet kérni.

Oldalak

Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.